Számomra Sarah J. Maas az az író, akinek mindig el fogom olvasni a könyveit, mert az Üvegtrón sorozatával évekkel ezelőtt levett a lábamról és azóta bizalmat szavazok minden regényének, pedig sokszor nem kellene. Ha régebb óta követitek a blogom, akkor tudhatjátok, hogy az újabb könyveit (pl. Ezüst lángok udvara vagy Crescent City- A föld és vér háza) nem igazán sikerült megkedvelnem. De ennek ellenére adtam egy esélyt a folytatásnak, mert az egész multiverzum dolog nagyon érdekfeszítő és kíváncsi vagyok, hogy végül mit fog kisütni az írónő ebből hatalmas katyvaszból. Ugyanis én már elvesztettem a fonalat az egyes könyvekben található utalások között és a reddit bugyrait bújom újabb és újabb információkért. De ezt majd kifejtem egy későbbi posztban, most jöjjön az Ég és lélegzet házának spoilermentes értékelője.
Jay Kristoff és Amie Kaufman neve nem volt számomra ismeretlen. Bár korábban csak Amie-től olvastam (Lehullott csillagok), Jay Kristoff munkásságát egy ideje nyomon követem a külföldi bookstán. Nagyon örülök neki, hogy a Könyvmolyképzőnél az Auróra-ciklus mellett radar alatt van a Vámpírbirodalom is. Biztos vagyok benne, hogy el fogom olvasni az írótól, mert Aurora felemelkedésével engem egy életre megvettek maguknak mindketten. Na de vágjunk is bele az értékelésbe, mert oldalakat tudnék szentelni annak, hogy mit miért akarok elolvasni a Könyvmolyképzőtől.
M.L Rio könyvét hihetetlenül vártam. A tiktokomat tavaly ellepték a könyvből vett idézetek és aestheticek, így mikor láttam, hogy érkezik… ráadásul nem is egy, hanem két gyönyörű kiadásban is megvett magának a könyv. Majd megérkezett hozzám, de nem kezdtem neki, csak csodáltam, hogy milyen szép. Hatalmas elvárásokkal kezdtem neki, szinte biztos voltam benne, hogy imádni fogom. A Könyvmolyképző kiadó gondozásában megjelent női pszicho-thrillereket szoktam szeretni, így szinte minden klappolt. Kivétel, hogy végül nem nyerte el a tetszésem a regény. Az, hogy miért is nem imádtam, mint mindenki más, az lentebb kiderül. De előbb röviden a történetről.
Srácok, készüljetek fel, hogy az értékelés egy elvadult csapongás lesz arról, hogy én mennyire szeretem ezt a sorozatot, az írónőt és Casteelt. Mert ez az igazság. Amióta olvastam az első rész, konkrétan függője lettem a történetnek és nagyon örülnék neki, ha a kiadó egy kicsit belehúzna a folytatások kiadásába, mert így a könyv után nem tudok másra gondolni, csak a folytatásra (no offense).
Colleen Hoover számomra az az író, akinek minden könyvét szeretném egyszer elolvasni. Annyira már nem is állok távol a dologtól, mert már csak a Hopeless sorozat hiányzik, de ahogy az újabb könyvei kerülnek a kezembe egyre inkább úgy érzem, hogy CoHo kezdi elveszíteni a varázsát. Mintha csak tömeggyártásba fogott volna. Ez engem eléggé elszomorít, de ettől függetlenül kitatok még mellette és így kaparintottam meg a Layla című könyvet. Nagyon izgatott voltam, mert a Verity cselekmény és hangulata egyaránt megfogott, így valami ehhez hasonlóra vágytam. Megválaszolatlan kérdésekre, feszültségre, reménytelenségre és egy cseppnyi romantikára. Ennek ellenére kaptam egy érdekesnek induló történetet és egy hegynyi romantikát. De vágjunk is bele az értékelésbe.
Sokáig gondolkodtam, hogy megéri e folytatni a Vastündérek sorozatot, ugyanis bár az első része a regénysorozatnak nagyon nosztalgikus volt, kicsit csalódtam is benne. Volt bennem egy kis félelem, hogy el fogom rontani ennek a sorozatnak a szép emlékét az újraolvasással, ugyanis 25 éves fejjel már teljesen máshogy láttam az első könyvet, mint 14 évesen. (Fiatal fejjel imádtam a történetet, első fantasy olvasmányaim között volt.) Viszont a mesés borítónak nem tudtam ellenállni ezért úgy gondoltam adok még egy esélyt a sorozatnak. Érdekesség, hogy sosem olvastam teljesen végig a sorozatot. Amikor a 4. rész megjelent éppen egy “nem olvasós” életszakaszban voltam, így sosem tudtam meg mi lett Ash, Puck és Meghan sorsa.
Imádok boszorkányos témában olvasni, mert annyira sokszínű, ezer fele el lehet vinni a történetet és hihetetlen mennyi potenciál van egy-egy történetben. Az már csak hab a tortán, hogy a boszorkányüldözésekről szóló történetek sokszor valós eseményeket dolgoznak fel, ami lehetővé teszi számunkra, hogy jobban megismerjük a múlt egy szeletét. Igaz, ez a könyv pont nem az üldözés témát dolgozza fel, de így is nagyon érdekesre sikerült és látom benne a potenciált, viszont elöljáróban annyit, hogy nekem valami hiányzott a történetből.
Van az a helyzet, amikor éppen hogy belekezdtél egy könyvbe, de már néhány oldal után biztos vagy benne, hogy egy remekművet tartasz a kezedben. Én is valahogy így jártam Taylor Jenkins Reid könyvével. A történet a legelején beszippantott és nehezen tudtam kiszakadni belőle. Mivel már olvastam az írónőtől, így volt egyfajta elképzelésem, hogy mire számíthatok majd, de végül felülmúlta a várakozásokat.
Szerintem azelőtt kell hinned az emberekben, hogy kiérdemelnék. Máskülönben nem lenne hit, nem igaz?
A történetben egy fiktív együttes, a Daisy Jones & The six útját követhetjük nyomon az együttes tagjai által, de a lényeg Daisy-re koncentrálódik, ugyanis az ő csatlakozása hozta el az igazi áttörést az együttesnek. A zenekar azonban a legnagyobb sikereik közepette feloszlott, okot pedig csak a tagok tudják. A könyvből kiderül mi volt a kiváltó ok és hogyan jutottak el idáig. Az írónő remekül bemutatja milyen is lehetett a 70’ években a zeneipar és mi kellett ahhoz, hogy valakiből igazi sztár legyen. A szerző csodásan érzékelteti, milyen ha valaki rocksztár és állandóan körülveszik a nők, szex drogok és alkohol. Elég egy pillanatnyi gyengeség és az ember csúszik le a lejtőn, ahonnan már nagyon nehéz felállni.
A szereplők mind nagyon egyediek, ami érdekessé teszi a történetet. Billy, Daisy, Camila és a többiek mind nagyon határozottak és pontos elképzeléseik vannak a jövőjüket illetően és ezekből az elképzelésekből senki nem szeretne engedni, főleg nem a másik javára. Daisy egy nagyon gazdag család egyetlen lánya, de a szülei egyáltalán nem foglalkoznak vele, így gyorsan megtanulja, hogy a testével és néhány kedves szóval szinte bármit megkaphat. Ez annyira szomorú volt, hiszen az egyetlen dolog, amire vágyik az az hogy elfogadják és szeressék, mégsem kaphatja meg.
Nem számít, kit választasz magad mellé a hosszú útra, biztos, hogy fájdalmat fog okozni. Egyszerűen ezzel jár, ha valaki fontos neked. Nem számít, ki az, akit szeretsz, biztos lesz olyan, hogy összetöri a szívedet.
A regényben a szerkesztés egyediségét az interjú szerű szerkezet adja, (sokan ajánlják is, hogy aki teheti hallgassa meg hangoskönyvben is). A regény történéseit nem egy szereplő szemszögén át, hanem a zenekar összes tagja által elmesélt történetből ismerhetjük meg. Néha vannak benne összeférhetetlenségek, nem mindig tudjuk kitalálni ki mond igazat, de hát ilyen az emberi elme. Nem emlékezhet minden pontra tökéletesen. Érdekes volt megfigyelni, hogy egy-egy mondatból mennyire mást szűrnek le az emberek, mennyire félre tudják érteni egymást és ebből mennyi probléma születik, holott kommunikációval könnyen meg lehetett volna beszélni és sokszor nem fajult volna el sok minden.
Ami számomra problémát jelentett, hogy rengeteg volt a szereplő és nem mindig tudtam követni, hogy ki-ki. A tagokon kívül megszólaltak barátok, családtagok, producerek és ez mind sok volt és nem éreztem úgy, hogy ezek sokat adnának a történethez. Leginkább időhúzásnak volt jó, csak feltartotta az események folyását.
A szerelem lényege a megbocsátás, a türelem, a hit… és időnként bizony egy nagy gyomros is benne van a pakliban.
Összességében egy remek olvasmány, de a szerkezethez hozzá kell tudni szokni. egy beleolvasást mindképpen javaslok. A regény vad, mocskos és 100%-ig valódi, bár a zenekar tagjai és mindenki más is a történetben csak fiktív, az írónő csodás elméjének szüleménye.
⭐⭐⭐⭐⭐
Amennyiben felkeltette az érdeklődésed a könyv, a KÖNYVMOLYKÉPZŐ weboldaláról meg tudod rendelni.
Fülszöveg:
Mindenki ismeri a Daisy Jones & The Sixet, de hogy miért oszlott fel az együttes a népszerűségük csúcsán, azt senki sem tudta… Mostanáig.
Daisy Los Angeles-i tinédzser a hatvanas évek végén, aki a Sunset Strip klubjaiba kéredzkedik be, rocksztárokkal fekszik le, és arról álmodik, hogy egy nap majd a Whisky a Go Góban énekelhet. Bár a szex és a drogok is magukkal ragadják, az igazi szenvedélye a rock’n’roll. Húszéves korára felfedezik a hangját és páratlan szépségét, mely könnyen őrültségre sarkallja az embereket.
Ekkor vált egyre népszerűbbé a The Six is, a mélabús Billy Dunne együttese. Első turnéjuk előestéjén Billy barátnője, Camila megtudja, hogy terhes, és az apaság és a hírnév nyomása túl sok Billynek, akivel kissé elszalad a ló a turnén.
Daisy és Billy útja akkor keresztezi egymást, amikor egy zenei producer rájön, hogy a megasiker kulcsa a páros összehozása. És ami ezután történik, az már maga a legenda.
Ezt a mítoszt járja körbe ez a lebilincselő és felejthetetlen regény, amely a hetvenes évek egyik legnépszerűbb bandájának történetét meséli el visszaemlékezéseken keresztül. Taylor Jenkins Reid tehetséges író, aki új szintre lép a Daisy Jones & The Sixszel, különleges és egyedülálló hangjával zseniálisan mutat be egy kivételes helyet és időszakot.
Colleen Hoover munkásságát szerintem senkinek nem kell bemutatni, ha mást nem is, a Velünk ér véget című könyvet már szinte mindenki olvasta. Hatalmas sikernek örvend hazánkban és külföldön egyaránt és töretlen népszerűsége nem véletlen. Remek karakterek, hatásos mondanivaló és csodásan megírt történeteket tudhat magáénak, melyek teljesen függővé tesznek. Jómagam már majdnem elolvastam a teljes (magyarul megjelent) CoHo életművet, egyedül a Hopeless sorozat hiányzik a gyűjteményemből, de egyszer majd sort kerítek rá, már csak a molyos kitüntetés miatt is.
Ki ne olvasta volna gyerekként a széttáncolt cipellők című mesét a Grimm testvérektől? Szerettük (én legalábbis nagyon), érdekes volt és az olvasások után néhány napig mindig egyedül táncikáltam este a szobámban, de nyilván sose történt semmi. Ennek a kedves mesének egy horrorisztikusabb, gótikusabb változatát írta meg nekünk Erin A. Craig, felfedve a varázslatos világ mögötti szörnyű igazságot. A retellingek közül szerintem ez egy igazi remekmű lett, mert az egész történet lényegét sikerült velősen megváltoztatnia, úgy, hogy felnőttfejjel is élvezhető és érdekes maradt, de mégis ráismerni a jól ismert mesére.
Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy ez az értékelés nagyon elfogult lesz, mert egyszerűen imádtam az egész könyvet az elejétől a végéig. Szóval aki arra vár, hogy esetlegesen itt-ott boncolgatom a könyv hibáit, az még most nyomjon a kis piros x-re, mert nem hiszem, hogy lesz ilyen része az értékelőnek (, de sosem lehet tudni 😉). A Jennifer L. Armentrout könyvek terén elég hiányos az olvasottságom, (moly szerint művei 46%-át olvastam a könyveinek) és viszonylag régen olvastam tőle utoljára. Viszont amint megjelent a From blood and ash magyarul, egyből lecsaptam rá és egy huncut kis nap alatt (plusz egy kicsi, mert aludnom is kellett) el is olvastam mind a 688 oldalt. Ez a gyorsaság még engem is meglepett, mert nem tudom mikor olvastam utoljára ennyire sebesen, de úgy faltam a lapokat, mintha az életem múlott volna rajta.
Fülszöveg:
Házassága
zátonyra fut, így Kate Granger hazatér a szülei otthonába, a Felső-tó
partjaihoz, hogy összeszedje magát – ám a sekély vízben egy meggyilkolt nő
holttestére bukkan. A nő furcsán régies ruhája ráncaiban egy csecsemő rejlik –
ugyanolyan kihűlt és békés, akárcsak az anyja. Senki sem tudja azonosítani a
nőt. Kivéve Kate-et. Ő ugyanis látta már. Az álmaiban… Száz évvel korábban egy
szerelmi történet tragédiával zárult, ám a rejtély feltáratlan maradt. Eljött
az ideje annak, hogy a tó elárulja a titkait. Ahogy sorra bukkannak elő a
rejtélyek, Kate egyre mélyebbre szédül egy kísérteties legenda örvényeiben,
melyet generációkon át csak suttogva adtak tovább. Most Kate-en a sor, hogy
meghallgassa. A halott nő kinyúl a sírjából, Kate pedig felé hajol.
Találkozniuk kell, még ha csak álmokban is, hogy helyrehozzák a múlt vétségeit.
Lenyűgöző,
vérfagyasztó regény az „Északi gótikus regények királynőjének” a tollából.
Wendy
Webb története már a borítójával kilóra megvett magának. Az első percben, amint
megpillantottam tudtam, hogy nekem kell ez a könyv! Éreztem, hogy szeretni, sőt
imádni fogom, annak ellenére, hogy van egy kis krimi beütése. Sejtéseim
nagyjából helytállóak voltak, de sajnos mégsem imádtam annyira, mint azt előre
elterveztem.
A
történet elején megismerkedünk főszereplőnkkel Kate Granger személyében, aki
éppen válik a férjétől. Hazaköltözött a szülővárosába, mert úgy érezte, hogy
szüksége van egy kis egyedüllétre és nyugalomra a megterhelő idők után. Az
otthon ismert környezete megnyugtatja, de elkezdik furcsán életszerű álmok
gyötörni, olyan mintha belelátna valaki más életébe. Néhány nappal később pedig
teljesen megdöbben, mert egy halott nőt sodorpartra a tó, Kate pedig teljesen
megdöbben, mert ezt a nőt látta az álmaiban is. Minél mélyebbre hatol a rejtélyben,
annál furcsább dolgok kezdenek vele történni.
Már
az első oldalakon elvarázsolt a könyv stílusa és misztikuma, mert nem is sejtettem,
hogy ennyire átjárja majd a természetfeletti a történetet. Az írónő remekül szővi
a mese szálait és kellően feszült hangulatot teremt, hogy a történet megtartsa
a borongós, titokzatos mivoltát. Maga a könyv egyáltalán nem ijesztő, sokkal
inkább kísérteties hangulata van. A regény elolvasása nem feltételezi, hogy majd
csak lámpafényél képes aludni utána az ember, sokkal inkább a múlt és a jelen
történetvonala körül forog a történet fő cselekménye.
A
regény két szálon fut. Egyrészről figyelhetjük Kate-et, amint elkezdi
felgöngyölíteni az eseményeket szeretett unokatestvére és egy nyomozó
segítségével, de sokszor kapunk bepillantást abba is, hogy mi történt 100 évvel
korábban a múltban. Persze a teljes kép csak a végén áll össze egésszé. A
múltban játszódó jelenetek engem sokkal jobban elvarázsoltak, mint a jelen. Imádtam,
hogy úgy volt megírva, mintha csak egy mesét olvasnék, de érezhető volt, ahogy
hangulat egyre jobban fokozódik és töretlenül megy a katarzis felé.
A
karakterekben most sajnos nem sikerült úgy elmélyednem, mint szoktam, de ebben
a történetben ezt nem bántam. Sokkal jobban élveztem külső szemlélőnek lenni,
mintsem főszereplőnek. A tragikus szerelmi történet megszorongatta a szívemet,
a titokzatos tavi lény pedig kellően felcsigázott, alig vártam, hogy megtudjam
mi is történt.
Az
egyetlen dolog, ami nem tetszett az az utolsó néhány fejezet. Annyira szép és
jó volt a könyv hangulata, majd néhány fejezet erejéig átment egy kissé
nevetséges mozifilm szerű valamivé, felszáll a klisévonatra, amit nem tudok
hová tenni. Mintha az utolsó előtti néhány fejezetet valaki teljesen más írta
volna meg… Nekem egyáltalán nem hiányzott. Viszont legalább nem hagyott nyitott
kérdéseket és nem bízott semmit az olvasók fantáziájára. Kerek egész történetet
kapunk, úgy ahogy annak lennie kell. Nyilván sokszor jót tesz egy könyv végének,
ha az olvasó fantáziájára bízunk dolgokat, de azzal engem ki lehet kergetni a
világból. Olykor szeretek elmerengeni azon, hogy „mi lett volna, ha…”, de
sokkal inkább szeretem az olyan történeteket, amelyeknek van lezárása.
Összességében
számomra remek olvasmány volt, tetszett majdnem minden sora a végét leszámítva.
Kellően fent tartotta a figyelmem és sosem unatkoztam olvasás közben. Olykor
kiszámítható a cselekmény, de szerintem tartogat még meglepetéseket. Engem sokkalta
jobban érdekelt a misztikum vonala, mintsem a bűneseté, de ez egyéni preferencia.
Amennyiben a könyv felkeltette az érdeklődésed, itt tudod megrendelni: Könyvmolyképző Kiadó
⭐⭐⭐⭐












