Sarah J. Maas - Ég és lélegzet háza (Crescent City 2.)
Számomra Sarah J. Maas az az író, akinek mindig el fogom olvasni a könyveit, mert az Üvegtrón sorozatával évekkel ezelőtt levett a lábamról és azóta bizalmat szavazok minden regényének, pedig sokszor nem kellene. Ha régebb óta követitek a blogom, akkor tudhatjátok, hogy az újabb könyveit (pl. Ezüst lángok udvara vagy Crescent City- A föld és vér háza) nem igazán sikerült megkedvelnem. De ennek ellenére adtam egy esélyt a folytatásnak, mert az egész multiverzum dolog nagyon érdekfeszítő és kíváncsi vagyok, hogy végül mit fog kisütni az írónő ebből hatalmas katyvaszból. Ugyanis én már elvesztettem a fonalat az egyes könyvekben található utalások között és a reddit bugyrait bújom újabb és újabb információkért. De ezt majd kifejtem egy későbbi posztban, most jöjjön az Ég és lélegzet házának spoilermentes értékelője.
Arra emlékeztetsz, hogy élek, szólalt meg Nap fojtottan. Arra, hogy van még jóság ezen a világon.
A könyvet egy prológussal kezdünk, ahol egy teljesen új szereplőt ismerhetünk meg Sophie személyében. A lány egy viharmadár, kivételes képességekkel bír, viszont az öccsét fogva tartják egy munkatáborban és szeretné megmenteni, ezért a lázadók mellé áll. A fiúnak még hatalmasabb ereje van, mint azt bárki gondolná. Bár spoileresnek tűnhet, mindez az első oldalakon kiderül. Szóval sikerül is megmentenie a fiút, akit elvisznek a lázadók (ahonnan megszökik), de Sophie az Ünő (birodalmi kivégző nő) kezei közé kerül. És itt kapcsolódik be Bryce & Hunt és baráti körük. Mindenki a hihetetlenül erős fiúra pályázik így hőseink szeretnék megtalálni mindenki előtt, mert úgy vélik Danikáról is vannak információi. És igen. A lány aki az első könyv elején meghal még mindig szerves része a történetnek és egyre súlyosabb dolgok derülnek ki róla. Én nem tudom, hogy volt ennyi ideje mindenféle side questre minden feladata mellett.
– Egy háborúból egyedül a halál kerül ki győztesen.
Maga a történet nem lenne rossz, de nekem továbbra is túl hosszú a regény. A könyv nagy részében olyan dolog után kutatnak, amit aztán fog az író és jelentéktelenné tesz és a valós cselekményt belesűríti kb. 100 oldalba és összecsapja. WHY??????? Nem azt mondom, hogy nincsenek benne érdekes mozzanatok, de annyira ritkán,hogy ha a könyv felét csak simán átlapoznánk is szinte minden érthető lenne, mert nem igazán kapcsolódik a regény többi részéhez. Különben is, a töltelék részeket is három részre lehet osztani: a semmiről való diskurálás, Bryce táncórái és azok problémái és szex. Jelen helyzetben egyébként nincs bajom a szexuális dolgokkal, mert már az első rész is ilyen irányban haladt (nem úgy mint az ACOTAR-ban), szóval ezért mérges nem vagyok, egyszerűen Hunt és Bryce unalmas volt. Nekem kifulladt a kapcsolatuk, semmi újat vagy fejlődést nem tudtak mutatni. Visszatérve a gondolatmenet elejére, a történet nem lenne rossz. Ami a vége felé kiderül az Aszterekről attól eldobtam az agyam. A koncepció valami zseniális, nem számítottam ilyen mértékű meglepetésre, hiszen a multiverzum dologról tudtam. Ennek ellenére olyan információ DÖMPINGET kapunk a végén… Készüljön fel lelkiekben mindenki, mert nem lesz semmi.
– Az élet a növekedés és a hanyatlás gyönyörű körforgása. – A Holtkirály szavai visszhangot vertek körülöttük a Szunnyadó Városban. – Semmi sem megy pocsékba. Amit születésünkkor megkapunk, azt a halálunkkor visszaszolgáltatjuk. Amit ti, halandók az Örök Vidéken kaptok, az csupán egy újabb lépés ebben a körforgásban. Egy állomás az Üresség felé vezető úton.
Ami még nagyon tetszett a történetben az a mellékszereplők életének alakulása. Ruhn Danaan és Tharion Ketos megmenti a történetet. Sose volt még olyan, hogy nem a főszereplő srácért rajongtam, de itt Huntért egyszerűen nem tudok, mert számomra unalmas. De Ruhn… Damn!!! Bár több fejezet jutott volna neki és Tharionnak. Nagyon jó volt a fejlődésüket végigkövetni, hogy képesek voltak megnyílni másoknak minden ellenére. Hozzá kell tenni, hogy sokszor előrébb ők sem vitték a cselekményt, de mégsem éreztem feleslegesnek a jelenlétüket.
Összességében számomra egy ‘egynek elment’ regény volt. Túl hosszú, túl semmilyen de sajnos a vége túl megdöbbentő ahhoz, hogy ne olvassam el és ne folytassam a sorozatot, mert tudom magamról, hogy folytatni fogom, hogy a szereplőkkel együtt a dolgok végére járhassak. Remélem kicsit összeszedi magát az írónő és nem húzza ezer évig a dolgok alakulását. Mindezek ellenére sajnálom, hogy én nem tudok annyira lelkesedni ezért a sorozatért, mert a nagyérdemű imádja. Legalábbis sokkal többen szeretik, mint akik nem. Nem teljesen értem ezt a hype-ot a regény körül, de remélem megvilágosodom.
⭐⭐⭐
0 comments