Menü

  • Főoldal
  • Kapcsolat


Egy korábbi értékelésben már említettem, hogy szeretnék jobban megismerkedni a görög mondavilággal, kultúrával és hagyományokkal, de sajnos az a könyv nem hozta el a várva-várt áttörést bármennyire is gyönyörű volt és szerettem volna szeretni. Pontosan ezért kezdtem félve neki az Olümposzi hősnők című regénynek. Úgy éreztem engem igazából mégsem érdekel a görög mitológia és társai és jobb annyiban hagyni, mint átszenvedni magam egy újabb könyvön a témában. VISZONT, ahogy nekikezdtem megérkezett az áttörés, hatalmas meglepetés volt számomra mennyire beszippantott. Fontosnak tartom, hogy ne csak a hősökről tanuljunk és szerezzünk ismeretet, hanem kevésbé ismert női alakokról is, ugyanis ők sokszor épp olyan fontosak voltak, mint a férfi társaik.
  • 0 Comments

Mindig is rajongtam a fiataloknak szóló olvasmányokért, mert lélekben örök gyerek vagyok, ezért is örültem meg, amikor megláttam, hogy folytatódik a Kolibri kiadó Mitológia újratöltve című sorozata. Már a korábbi részek is felkeltették a figyelmem, de még csak a Zeusz és bandája részt sikerült elolvasnom. Spoiler: az is nagyon tetszett.

  • 0 Comments

Egy ideje nagyon szeretem a történelemmel foglalkozó könyveket, így Lőrinc László könyve egyből felkeltette a figyelmem. Bevallom gimnáziumban utáltam a történelmet, mert annyira száraz volt és unalmas. Állandóan a helyszínekkel és évszámokkal foglalkoztunk, a tanár pedig meg sem próbálta élvezetessé tenni az óráját. Ezek a végtelennek tűnő unalmas órák pedig nem segítették elő, hogy egy minimális érdeklődést mutassak a tárgy iránt, inkább csak sodródtam az árral. Viszont kb. egy éve a kezembe akadt egy holokauszttal foglalkozó könyv és onnan megállíthatatlan volt az érdeklődésem a történelem iránt.

  • 0 Comments
Régebbi bejegyzések Főoldal

Megtalálsz még ...

  • Instagram
  • Moly

Keresés a blogon

Archive

  • ▼  2023 (25)
    • ▼  április (5)
      • Elena Armas - Az ​amerikai szobatárskísérlet
      • Christina Lauren - Kalandtúra ​Wilder-módra
      • Sarah Adams - Ha Rómában jársz
      • Jane Austen - Emma
      • Kester Grant - A ​csodák udvara (A csodák udvara 1.)
    • ►  március (12)
    • ►  február (8)
  • ►  2022 (58)
    • ►  december (6)
    • ►  november (5)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (5)
    • ►  július (5)
    • ►  június (6)
    • ►  május (11)
    • ►  április (5)
    • ►  március (3)
    • ►  február (1)
  • ►  2021 (23)
    • ►  november (2)
    • ►  október (6)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (2)
    • ►  március (3)
    • ►  február (2)
    • ►  január (3)
  • ►  2020 (20)
    • ►  december (5)
    • ►  november (2)
    • ►  október (7)
    • ►  szeptember (6)

Aktuális olvasmányok

Legutóbbi bejegyzések

Labels

#POV ❤21.Század Kiadó ❤Agave Kiadó ❤Alexandra Kiadó ❤Álomgyár kiadó ❤Anassa Könyvek ❤Animus Kiadó ❤Athenaeum kiadó ❤Európa Kiadó ❤General Press Kiadó ❤Helikon Kiadó ❤Jelenkor Kiadó ❤Kolibri kiadó ❤Kossuth Kiadó ❤Könyvmolyképző Kiadó ❤Lettero ❤Libri Kiadó ❤Magvető Kiadó ❤Manó Könyvek ❤Maxim Kiadó ❤Menő Könyvek ❤Metropolis Media ❤Next21 Kiadó ❤Park Kiadó ❤Partvonal Kiadó 1001 könyv 18.század 1950-es évek 1970-es évek 2. Világháború 2★ 20.század 3★ 4★ 5★ Adaptáció Afrika Akció Álházasság Amerika Antihős Argentín szerző Argentína Barátság Bérgyilkos Boszorkányság Budapest Chick lit Családregény Dark Academy Dark Fantasy Disney Disztópia Dráma Dream Válogatás Drog Egyetem Életrajz enemies to lovers Erotika Erotikus Erőszak Fantasy Felnőtt Felvilágosodás Genetika Görög mitológi Gyász Gyilkosság Háború Halál Hawaii Házasság High Fantasy Holokauszt Horror Humor Idézetek Időutazás Ifjúsági Ijesztő Ismeretterjesztő Kalóz Kelet-Ázsia Kortárs Környezetvédelem Krimi Kuba Kubai szerző KULT Lélektani LMBTQ LMBTQ+ Loki Mágia Mágikus realizmus Magyar szerző Marvel Misztikus Musical Művészet Nácizmus Nemi erőszak New Adult New York Nyomozás Osztrák szerző Passion Válogatás Pedofília Prológus projekt Pszicho-thriller Recenzió Receptkönyv Retelling Romantika Sárkányok Sci-fi Sellő Skandináv krimi Slow-burn Sorozat része Standalone Szatíra Szekta szépirodalom Szerelmi háromszög Tanár Thriller törp Történelem Történelmi fantasy Történelmi fikció Történelmi regény Trauma Tündér Urban fantasy Ügyvéd Vallási fanatizmus Váltott szemszög XVI.század Young Adult Zsidó

instagram

Template Created By : ThemeXpose . All Rights Reserved.

Back to top