Loki számomra egy nagyon megosztó karakter. Sokan szeretik, de sokan csak a Marvel filmek egyik galád szereplőjeként tekintenek rá, habár ő ennél sokkal összetettebb és érdekesebb karakter, amit a filmek is (és a Loki sorozat) szeretnének bemutatni. Ezért is volt számomra nagyon nehéz ezt a könyvet olvasni, mivel szeretem a skandináv mitológiát és a Marvel filmeket is, de Mackenzi Lee Lokiját nem éreztem idevalónak.

Legyen az egy kép, amibe véletlenül belesétálsz, bár a sziluetted alig kivehető. Lehet az egy vers, egy dalszöveg vagy egy festmény, amit te ihlettél. Lehet az egy betört ablak, amit te törtél be. Lehetsz egy elhagyott ékszer. Egy palackposta, amit valaki megtalál. Lehetsz egy történet, amit te írtál. Lehetsz egy arc valaki más emlékeiben. 

Most képzel el, hogy mindez semmivé válik. Az arcodat elfelejtik. A neved nem mondják ki. A képeken elmosódsz. Nem tudsz rombolni. Nem tudsz alkotni. Nem tudsz nyomot hagyni magad után. Nincsenek barátaid, egyedül vagy, magányos vagy.

Ez a könyv a lehetőségekről szól. A határokról és korlátokról. A megélt pillanatok fontosságáról. Az emlékezésről és a szabadságról.

Ez a könyv egyszerűen: FANTASZTIKUS! LEHENGERLŐ! GYÖNYÖRŰ! Csupa nagybetűkkel mind.

Történet:

A történetünk 1714-ben kezdődik. A könyv egy fiatal lányról szól, aki nem szeretne átlagos lenni. Nem elégszik meg egy unalmas vidéki élettel. Élni szeretne, világot látni és minél több mindent kipróbálni. Mivel teljesen kétségbeesett alkut köt a sötétséggel, aminek szörnyű ára van.

Mindenki azt hiszi, hogy a fényképek valóságosak, holott csak egy nagyon meggyőző hazugságot mutatnak be.

Végig követhetjük Adaline és Luc (az isten/ördög/sötétség) kapcsolatát, ami 300 évet magában foglal. Addie kapcsolatait, szerelmeit. Érdekes, hogy ki lehet-e úgy alakítani és fenntartani egy kapcsolatot, hogy a másik fél minden nap újra, de te már ismered őt és a gondolatait. Szerintem Addie korábbi kapcsolatai ezért nem voltak valóságosak. Ezen kívül Addie szemtanúja lesz a világ folytonos változásának, egy külső megfigyelőként mindent megfigyel és mindent magába szív.

Karakterek:

Addie szárnyalt, kíváncsi volt, nem érte be az átlagossal. Igazán okos és találékony volt az átkával. Tetszett, hogy nem adta fel és mindenképp nyomokat akart hagyni maga után és az élethez való ragaszkodása.  Az elején kicsit negatív érzéseim voltak vele kapcsolatban, mert úgy éreztem sokkal jobbnak érzi magát másoknál. Önközpontú volt és érzéketlen. De ahogy haladtam a történettel megértettem az ambícióit és céljait, így sikerült elfogadnom, hogy egy kicsit önző. Lényegében talált magának egy hobbit, azzal, hogy mindenképp nyomot szeretett volna hagyni maga után a világban.

Addie rájött, hogy a könyvekkel ezer élete is lehet – vagy erőt meríthet egy nagyon hosszúhoz.

Luc-ból többet akartam. Az történet elején elég keveset szerepel. Bár ő volt az ördög mégis szerethető volt a karaktere. Birtokló volt, akaratos és szeszélyes. Lényegében megátkozta a lányt, örök magányra kárhoztatta, nem engedi el és mégis szimpatikus lesz az olvasónak. Pedig nem kellene annak lennie, mert egy nagyon toxikus kapcsolatot ápolnak. Lucban is megjelennek emberi vonások, ő is ugyanolyan magányos és egyedül van a maga módján, mint Addie. Érthető, hogy ha „talál” (vagy teremt) egy hozzá hasonlót, azt semmiképpen sem szeretné elengedni.

Henry-nek szintén megvan a saját problémája. Szerethető karakter, de végső soron az én tetszésemet nem nyerte el. Annyira átlagos volt, semmi különleges nem volt benne. Azok a részek sem tetszettek annyira, amikor az ő szemszögéből ismerhetjük meg a jelent és a múltat. Igaz, ebből nem volt sok, de engem kicsit kizökkentett a történetből. Viszont nagyon fontosak voltak a történet szempontjából, hiszen beláthatunk Henry mindig vidám álarca alá. Az ő élete sem tökéletes és megtudhatjuk a problémáját is.

Fekete fürtök. Világos szem. Széles állkapocs. Formás váll és csókos ajak. Egy férfi, akit még soha nem látott, egy élet, amelyet soha nem ismert, egy világ, amelyről csak álmodozhatott.

Továbbiak: 

A művészet nagyon fontos szerepet játszik a történetben. Addie vágyakozik iránta, meg akarja ismerni amennyire csak lehet. Kíváncsi. Mindig többet és többet akar belőle, szereti azt, hatással van rá és rájön, hogy a benyomások mennyire fontosak tudnak lenni. Valaki nagyon szépen megfogalmazta, hogy ez a könyv egy szerelmeslevél a művészethez. Bár engem a történet történelmi része sokkal jobban érdekelt, mégis képes volt érdeklődést kelteni bennem a művészetek iránt.

És most következzen az a rész, ami kevésbé tetszett a könyvben.

Olyan sok érdekes történelmi dolgot hagyott ki a múlt elmesélése közben, én kicsit több eseményre, több múltra számítottam. Például végig nézhette, ahogy a nők tanulhatnak, jogaik lesznek majd -egyes férfiak nagy bánatára- még szavazhatnak is. Vagy ott van a rabszolga kereskedelem, amiről szintén nem esik nagyon szó. Az ilyen dolgokról egy minimális említés szerintem jó lett volna, ha már ezeket első kézből láthatta.  Viszont ezeken kívül mást nem tudok felhozni a könyv ellen.

Összegzés:

Összességében egy nagyon jól és szépen megírt történet egy elátkozott lányról és a 300 éves kalandjáról. A fordítás szerintem nagyon jól sikerült. A történetvezetés a váltott szemszög és időugrálások ellenére sem zavaros. Hossza ellenére és piszok gyorsan elolvastam, mert egyszerűen képtelen voltam egy percre is letenni.  A vége tökéletes volt. Nagyon féltem tőle, nagyon nem tudtam mire számíthatok, de volt bennem egy elképzelés, amit semmiképpen sem szerettem volna, ha megvalósul és szerencsére nem is történt meg. Egy méltó befejezést kapott a könyv. 

Ez a bejegyzés PRÓLÓGUS Addie LaRue projektre készült. A könyvet az alábbi LINKEN be is szerezhetitek!