Angela Petch - Képeslap ​Itáliából

Korábban még nem hallottam Angela Petch nevét, amit jelenleg hatalmas veszteségként élek meg, ugyanis egy remek írónőről van szó!!! Hogy lehetséges, hogy még nem találkoztam vele, mikor élek-halok a történelmi regényekért, főleg azokért, amik valamilyen módon érintik az egyik viláháborút. Teljesen váratlanul ért, hogy (ezzel együtt) már 5 regénye is megjelent magyarul. Mind Itália egyes részeire kalauzol el minket, de főleg a toszkán régióba, ahol sajnos személy szerint még nem jártam, de a regény után muszáj leszek ellátogatni Barira.

A történetünk két szálon fut. Az egyikben a múltban járunk, ahol egy férfit sodor partra a tenger. Amnéziás, így nem emlékszik rá, hogy ki is ő és honnan jött. Egy ott élő fiú és nagyapja befogadja és a család részévé válik, de a múltja kísérti az álmaiban, szeretné visszanyerni az emlékezetét, de minél több időt tölt új családjával a gyönyörű vidéken, annál inkább maradni szeretne. A másik szálon Susi rábukkan egy képeslapra, amit a nagymamája rejtett el. Elutazik Olaszországba és nekiáll felgöngyölíteni a múltbéli eseményeket, mert egy hatalmas szerelmi affért vél a háttérben. Közben beleszeret az olasz életbe, ételekbe, életmódba és egy ottani férfiba. Nyilván ez a két szál valamilyen módon kapcsolódik egymáshoz, de hogy hogyan az rejtély marad egészen a regény végéig. Röviden ennyi a történet, térjünk is át az értékelésre.

Maga a történet viszonylag egyszerű, de mégis hihetetlenül részletgazdag volt. Angela Petch zseniális módon lehelt életet a részletekbe, megelevenítette a gyönyörű vidéket, ahol járunk. Szinte éreztem a fullasztó meleget és a tenger morajlását, amikor a múltban jártunk. A karaktereknek bár nehéz életük volt, mégis annyira boldognak tűntek, tökéletesen megelégedve az egyszerű életükkel. Továbbá a szereplők egyediek és valósághűek, a mellékszereplők pedig szerethetőek voltak. Mindegyik karakter összetett, van múltjuk, mesélnivalójuk és olyan dolgaik is, amiket jobb elengedni. Ennek ellenére vannak problémáik is, nem feltétlenül csak jó dolgokat cselekedtek. Mindent egybevéve nem egydimenziós karakterek, sokkal több mélység lakozik bennük. És ez igaz a mellékszereplőkre is. Üdítő volt, hogy nem csak úgy léteznek, hanem van személyiségük.

Mindkét történet szép fokozatosan bontakozik ki, de mégsem untatott egy pillanatig sem. A jelenben lévő rejtély nagyon magával ragadó, bár viszonylag hamar rá lehet jönni, hogy miről is van szó, viszont ez nem rontotta el az élményt. A rejtély megoldásához szükség volt a múltra is, ahol Roberto elmeséli a kalandját. Viszont minden szépséges dolog mellett szívszorító is volt a regény. Bár nem szoktam sírni, de a vége annyira megható lett, hogy majdnem (MAJDNEM) elpityeredtem.

Amikor több perspektíva van egy könyvben általában mindig van egy kedvencem, amit jobban preferálok, de itt mindig annak a fejezetnek a folytatását vártam, amelyiket éppen olvastam. Az írónő remekül összehangolta a két idősík cselekményét, a váltások nem voltak zavaróak és jelölve is voltak. A cselekmény mindkét része izgalmas volt, bár a háborúból keveset érzékelünk, inkább a hatásait érezzük. Az írónő képes volt újból és újból megteremteni az adott kor hangulatát és életérzését, ami szerintem az egyik legjobb dolog volt a regényben.

Összességében a Képeslap Itáliából egy elbűvölő, remekül megírt regény, ami elkalauzol minket a háború sújtotta, múltbeli dél-Olaszországba. A hangulatkeltés fantasztikus volt, szinte úgy éreztem, hogy ott vagyok szereplőkkel a tikkasztó nyári melegben. A fejezetek rövidek és könnyen olvashatóak. Bár nincsenek benne hatalmas csatajelenetek mégis képes fenntartani az érdeklődést, miközben észrevétlenül elvarázsol minket.

⭐⭐⭐⭐⭐