Amie Kaufman & Jay Kristoff Aurora ​Rising - Aurora felemelkedése (Aurora-ciklus 1.)




Jay Kristoff és Amie Kaufman neve nem volt számomra ismeretlen. Bár korábban csak Amie-től olvastam (Lehullott csillagok), Jay Kristoff munkásságát egy ideje nyomon követem a külföldi bookstán. Nagyon örülök neki, hogy a Könyvmolyképzőnél az Auróra-ciklus mellett radar alatt van a Vámpírbirodalom is. Biztos vagyok benne, hogy el fogom olvasni az írótól, mert Aurora felemelkedésével engem egy életre megvettek maguknak mindketten. Na de vágjunk is bele az értékelésbe, mert oldalakat tudnék szentelni annak, hogy mit miért akarok elolvasni a Könyvmolyképzőtől.

Terraiak között tanultam. Velük éltem, dolgoztam, harcoltam, de még mindig nem értem őket.
Olyanok, mint a gyerekek. A legfiatalabb faj a galaktikus közösségben. Tudatlan a tisztességében. Eltökélten hisz abban, hogy bármilyen problémát meg lehet oldani elegendő hittel és kemény munkával, vagy ha minden kötél szakad, jó sok golyóval.

A történet szerint Tyler, az akadémia legígéretesebb parancsnok és egyben alpha jelöltje, a választás (kiválasztják a csapat tagjait) előtti éjszakán egy rövid repülésre indul, bár tilos lenne. Viharba keveredik, a hajó radarján pedig felvedez egy 200 éve eltűnt hajót egyetlen túlélővel a fedélzeten. Ez felkelti a kíváncsiságát és minden észérv ellenére dokkol a hajó fedélzetén és megmenti a kirokapszulábal alvó Aurorát. Az űrállomásra visszatérve lekési a választást, így az egységébe olyan emberek kerülnek, akiket senki sem választ. Közben Auróra is felébred teljes zavarban, mert neki egy telepes bolygón kéne lenni, de kiderül, hogy elvileg nem is oda tartottak ahova. Teljes a zavar mindenki fejében, Auróra nem érti miért titkolják a bolygót, ahova utaztak, Tyler mérges, mert a “selejt” csapat jutott neki. És innen indulnak a kalandok. Röviden ennyi.

Nagyon tetszett a történetben, hogy nem húzza az időt azzal, hogy bemutatja a galaxist és mindenkit is benne, hanem egyből belecsapunk a lényegbe. Szereplőink izgalmasabbnál-izgalmasabb kalamjkába keverednek folyamatosan, szinte pihenni sem hagyja őket az írópáros. Viszont nekem ez a feszített dinamika és gyors tempó nagyon tetszett és remekül illett is a történethez. Tetszett továbbá, hogy hőseink végeztek az iskolával, a legtöbb sci-fiben, amit olvastam mindig az iskolás évek vannak terítéken, de sosem az, hogy mi lett velük a diplomaosztó után. Bár a regényben nehezebben lett volna kivitelezhető, és kérdéseket vetett volna fel miért küldenek tinédzsereket veszélyes küldetésekre. A történetben van néhány próbálkozás a romantikára is, de egyáltalán nem viszik túlzásba és nem is azon van a hangsúly. Talán a folytatásban lényegesebb lesz, de egyenlőre teljesen jó volt így is.

– Ki akar normális lenni, ha lehet helyette érdekes?

Nagyon tetszett, hogy 7 szereplő szemszögén át követhetjük az eseményeket. Az elején még gondolkodnom kellett, hogy ki kicsoda, kicsit nehéz volt felvenni a lépést az egyes váltások után, de egy idő után már könnyen követni tudtam őket. A főszereplők személyiségjegyeikben teljesen különböznek, így szerintem mindenki találhat olyan szereplőt, akit közelebb érezhet magához. Nekem a személyes kedvencem egyértelműen Finian de Karren de Seel volt, aki egy zseni, szarkasztikus, vicces és egy igazi nőcsábász. Ennek ellenére egy olyan nehézséggel küzd, ami megnehezíti az életét és kiközösítések áldozatává teszi. A másik kedvenc szereplőm pedig a címadó Auróra, aki lényegében egy 200+ éves kamasz. Neki tetszett a leginkább a nézete, mert mindenre rácsodálkozott, amit az emberiség (és a többi űrlény) együtt elért legyen szó technikáról vagy a fajok együttéléséről. Rajtuk kívül találkozhatunk még szexy, izmos űrtündérrel Kaliissal, egy talpig becsületes vezetővel, Tylerrel, egy vadóc diplomatával Scarlett-tel, aki nem mellesleg Tyler ikertestvére, Cattel a pilótával és a tudós Zilával. Az utóbbi kettőt kevésbé kedveltem, talán mert a velük foglalkozó fejezetek olyan kis rövidek voltak, hogy kevés idő volt megkedvelni őket.

Olyan ez, mint mikor a tűz elolvasztja a jeget. Mint amikor a pozitív meg a negatív töltés találkozik. Mintha kétszáz év után először ébrednék fel. Érzem, ahogy az elmém kinyújtózik, érzem, ahogy az izmaim csodálatos módon megnyúlnak, az izmok, amelyek olyan sokáig szunnyadtak. Hirtelen erő tölt el. Egyszerre nagyobb és erősebb vagyok, pedig kívülről mit sem változtam.

Összességében szerintem zseniális volt a regény. Olykor humoros volt, máskor majdnem lerágtam a körmöm a szereplőkért. Egy egyszerű feladat végül egy teljesen más irányba taszítja a szereplőket és egy undorító cliffhangert hagy a történet végén. Sajnos bookstán viszonylag kevés helyen látom, pedig szerintem remek regényt sikerült alkotniuk. Nagyon pörgős volt az első rész, szerintem hasonló folytatásban gondolkodhatunk. Alig várom, hogy újra találkozzak a 312.-es egységgel.

⭐⭐⭐⭐⭐



You Might Also Like

0 comments