Erin A. Craig - Só és bánat háza
Ki ne olvasta volna gyerekként a széttáncolt cipellők című mesét a Grimm testvérektől? Szerettük (én legalábbis nagyon), érdekes volt és az olvasások után néhány napig mindig egyedül táncikáltam este a szobámban, de nyilván sose történt semmi. Ennek a kedves mesének egy horrorisztikusabb, gótikusabb változatát írta meg nekünk Erin A. Craig, felfedve a varázslatos világ mögötti szörnyű igazságot. A retellingek közül szerintem ez egy igazi remekmű lett, mert az egész történet lényegét sikerült velősen megváltoztatnia, úgy, hogy felnőttfejjel is élvezhető és érdekes maradt, de mégis ráismerni a jól ismert mesére.
Gyertyafény csillogott a nővérem nyakláncára metszett ezüsthorgonyon.
A regény kezdetén éppen egy temetés kellős közepére csöppenünk a Salann-szigetekre, ahol megismerhetjük a királyi család egy tagját, Annaleigh-ot (,akit én csak Annaloriekdfstjsfsdi-nek hívtam a fejemben :D), aki épp egy újabb szeretett testvérének eltávozását gyászolja. Hamar kiderül, hogy ez már nem az első haláleset és úgy vélik, egy szörnyű átok ül a családon, ami a fennmaradásukat is veszélyezteti. Az uralkodóház immáron már öt éve gyászol, próbálja levetkőzni a fájdalmat és a borús hangulatot, de egyszerűen képtelen rá a rengeteg halál miatt. Mivel az átok miatt a bálokon nem akad kérője egyik lánynak sem, elhatározzák, hogy megkeresik az istenek által is használt (kvázi teleport) ajtót és új vidékeken próbálkoznak kérőt fogni maguknak. Innentől már sejthetjük, hogy sikerrel járnak és gyorsan széttáncolják a cipőiket.
Egész életemet holdfény és csillagok közt éltem. A terem másik feléből is érzem az ereidből áradó napfényt. Napfény, meleg és só. Mindig csak a só.
Ami mégis borongóssá és kísértetiessé teszi a történetet az a legfiatalabb lány Verity, aki olyan dolgokat kezd el látni, amit a többiek nem és olyan dolgokat tud, amit nem szabadna tudnia. Szétroncsolódott hullák látogatják meg éjszaka és kísértik őt, az egyetlen, akinek erről beszámol az Annaleight. Kezdetben nem hisz neki, de vele is egyre több furcsaság történik, így kénytelen elhinni. Később már saját maga sem képes megkülönböztetni a látomásokat a valóságtól és fogalma sincs róla mi történik vele.
A regény atmoszférája egyszerre volt sötét, borongós, gótikus és egy kicsit ijesztő is, de nem olyan szinten, ami mellett ne lehetne este a sötétben egyedül aludni, mégis varázslatos volt a bálokkal, ruhákkal és a tánccal egyetemben. Az írónőnek sikerült egy egyszerre hátborzongató, de mesés hangulatot teremtenie, mindezt egy olyan világba, amiből nem akarsz majd kiszakadni. Standalone történethez képest elég mélyreható világépítést kapunk, hiszen a vannak istenek (, akik unalmukban az emberek között járnak) és varázslat is (pl. teleport ajtó). Ezt a kényes egyensúlyt remekül sikerül tartani egészen a regény végéig, ahol már teljes az őrület és a fejetlenség. És igen, mint említettem van egy amúgy is borongós hangulata a történetnek: ott vannak a sziklákhoz csapódó hullámok, a szellő só szagot hordoz, viharok, de a kifacsarodott hullák képe egy új szintre emeli a borzongást.
A főtengerész azt mondja, Pontusz teremtette a szigeteinket és a rajta élő embereket. Sót vett az óceáni áramlatokból az erőért. Ebbe gyúrta a bikacápa ravaszságát és a fülesmedúza szépségét. Hozzáadta a csikóhal hűségét és a barna delfin kíváncsiságát. Amikor a teremtménye összeállt, volt már két karja, két lába, feje és szíve, Pontusz a saját életerejének egy részét lehelte belé, és megteremtette a só népének első emberét. Úgyhogy amikor meghalunk, nem temethetnek minket a földbe. Visszakerülünk a vízbe, és révbe érünk.
Nyilvánvalóan a romantika sem maradhat ki a történetből. Itt csalódnom kellett a történetben, mert egy kicsit instant lett a kapcsolat, ami a Annaleigh és kedvese között szövődik. Szinte alig beszéltek egymással, de Annaleigh már szerelmes is. Ezeket általában nem tudom tolerálni, de itt tetszett, mer addig sem hullaleírásokról olvastam. Kapcsolatuk ennek ellenére jó alapokra épül és sok közös vonást véltem felfedezni kettejük között, így biztos vagyok benne, hogy remek párost alkotnak.
Összességében nagyon tetszett a regény és a borító is meseszép. A standalone fantasy könyvek rajongóinak kötelező darab. A hossza ellenére viszonylag gyorsan olvasható. A könyv vége felé a cselekmény megkérdőjelezte az eddig olvasottakat is, hiszen egy ponttól elgondolkodik az ember, hogy mi is történt valójában, mi volt igaz és mi nem. De senki ne ijedjen meg feleslegesen: a végére teljesen összeáll a kép és nem maradnak kérdések az olvasóban.
⭐⭐⭐⭐⭐
Amennyiben felkeltette az érdeklődésed a könyv, keresd a KÖNYVMOLYKÉPZŐ weboldalán.
Fülszöveg:
Gondold meg, kivel táncolsz…
Ahogy gyönyörű testvérei titokzatos körülmények közepette életüket vesztik a szigeten, ahol magányos birtokuk áll, Annaleigh kénytelen fényt deríteni a családját kísértő átokra.
Annaleigh burokban éli az életét Highmoorban a nővéreivel, az apjával és a mostohaanyjával. Egykor tizenketten voltak, de most, hogy négy lány élete hirtelen véget ért, magány kísérti a pompás termeket. Egyik haláleset tragikusabb a másiknál – egy járvány, egy esés, egy fulladás, egy zuhanás –, és a környező falvakban azt pletykálják, hogy a családot megátkozták az istenek.
Annaleigh-t kísérteties látomások kínozzák, és egyre erősebben él benne a gyanú, hogy a nővérei nem balesetet szenvedtek. A lányok minden éjjel kiszöknek otthonról, hogy fényűző bálokra látogassanak el, hajnalig táncoljanak selyemruhájukban és csillogó cipellőjükben, és Annaleigh nehezen jut dűlőre, megakadályozza-e őket ebben, vagy csatlakozzon hozzájuk a tiltott találkozókon. Kivel – vagy inkább mivel – táncolnak valójában?
Amikor Annaleigh közelebb kerül egy titokzatos idegenhez, aki maga is titkokat őriz, versenyt kell futnia az idővel, hogy eloszlassa a családjára boruló sötétséget, még mielőtt őt magát ragadja el legközelebb.
Lebilincselő regény tele mágiával, fátyolselyem szoknyákkal és hosszú, sötét folyosókkal.
Hagyd, hogy magával ragadjon!
0 comments