Jennifer L. Armentrout - Hús és tűz királysága (Vér és hamu 2.)

Srácok, készüljetek fel, hogy az értékelés egy elvadult csapongás lesz arról, hogy én mennyire szeretem ezt a sorozatot, az írónőt és Casteelt. Mert ez az igazság. Amióta olvastam az első rész, konkrétan függője lettem a történetnek és nagyon örülnék neki, ha a kiadó egy kicsit belehúzna a folytatások kiadásába, mert így a könyv után nem tudok másra gondolni, csak a folytatásra (no offense).

A történet ott folytatódik, ahol az első kötet véget ért. A sok árulás és hazudozás eredményeképp folytatódik a romantikus macska-egér harc Casteel és Poppy között, ami adott egy kis pikáns ízt a regénynek, volt egy kis enemies to lovers beütése, amit 10000000%-ban élveztem. Még itt az elején leszögezném, hogy nem szeretem, ha egy alapvetően fantasy regényben a romantika és az erotika a fantasy elemek bukásához vezet (lásd: SJM - Ezüst lángok udvara). Viszont itt valahogy nem zavart a fülledt hangulat és a jól megírt aktusok jelenléte. Lehet azért van így, mert már az első kötet is nagyobb hangsúlyt fektetett a dologra, így nem ért teljesen váratlanul, mint például a korábban említett műnél.

A világépítés továbbra is zseniális. Mivel Poppy szemszögéből követjük a cselekményt, mindig csak annyit tudunk amennyit neki elárulnak és ezért is volt az első rész kicsit hiányos ebből a szempontból. Viszont ebben a kötetben már elég sok újdonságra fény derül, ami nagyon megfűszerezte a dolgokat és elindította a spekulációkat a fejemben. Az írónő olyan dolgokat fedett fel, amire egyáltalán nem gondoltam volna, így kellemes csalódást okozott. Viszont amikor egy dolog kiderül kb. tíz másik kérdést vet fel, ami már kezd egy kicsit idegesítő lenni. Szeretném, ha végre nem teljes homály lenne a történet, de erre úgy néz ki várni kell még néhány kötetet. Alig várom, hogy még több mindent megtudjak Solarisról és Atlantiáról és a két ország történelméről, na meg hogy mi van a határokon túl. Még mindig tetszik a vámpíroknak és vérfarkasoknak ez az egyedülálló megközelítése. Ezekkel a által nagyobb mélységet kapnak a karakterek, de rengeteg másik lény/faj kilétéről is megbizonyosodhatunk.

Bármennyire is tetszett ez a rész is, látom, hogy vannak hibái a könyvnek. Az első rész kritikájában azt fogalmaztam meg, hogy úgy éreztem az csak egy bevezető kötet és reméltem, hogy ebben a részben már több akcióval találkozhatunk. Ennek ellenére, sajnos még ebben a kötetben sem pörögnek fel igazán az események a könyv végét leszámítva. Bár imádtam a civakodást és a fülledt hangulatot a főhőseink között, lehetett volna akciódúsabb a regény. Majd 700 oldalnál az ember elvárna 140 oldalnál több izgalmat. Pont annyi és olyan információt kapunk, ami miatt folytatni akarom majd a sorozatot, de a valódi cselekmény az nagyon szegényes. Továbbá a könyv nagy részében ugyanazokat a poénokat sütik el: Poppy le akar valakit szúrni, ezen mindenki jót kacarászik. Poppy arra gondol leszúr valakit (Casteelt), amin szintén mindenki kacarászik. Poppynak állandóan kérdései vannak, ezen szintén mindenki mosolyog és Kieran megjegyzi, hogy “Hát persze, hogy kérdéseid vannak”. Már csak remélni tudom, hogy a következő rész izgalmasabb lesz és igyekszik kreatívabban humoros lenni.

Összességében akiknek tetszett az első rész, azoknak kötelező a folytatás. Ugyanazt a romantikus-erotikus párost kapjuk, mint korábban csak melléjük jár még egy adag kommunikációs fiaskó. Viszont kíváncsiságra ad okot az, hogy mi lesz a harmadik rész cselekménye, mivel a szerelmesek megoldották a kommunikációs problémáikat (nyilván a regény végére). Remélem az inkább cselekmény központú lesz, és végre belecsapunk a lecsóba és nem megint 500 oldalnyi szerelmi szenvedést kell olvasni (akkor is, ha élveztem :’D ). Több történelemre, harcra és felvilágosodásra számítok és kívánom, hogy legyen igazam.

⭐⭐⭐⭐