Natasha Bowen - A mély dala (A mély dala 1.)
A mély dala egy nagyon különleges ya fantasy, abból a szempontból, hogy egy (számomra) teljesen új mitológiával ismerkedhettem meg általa. A nyugat afrikai kultúrába és vallási világba nyerhetünk betekintést, számos új lénnyel találkozhatunk, ha megunnánk a szokásos sellőket és tündéreket. Olvasás közben sokszor használtam a googlet, hogy pontos képek kapjak a lényekről, istenekről és ezt ajánlom másoknak is, mert sokat hozzáadott az élményhez. A könyv mellett szól továbbá a borítója! Annyira szép, hogy ha nem érdekelt volna a könyv, akkor is beszereztem volna, hogy a polcomon tudhassam. Pedig nem vagyok nagy rajongója annak, ha arcok is vannak egy borítón. Na de vágjunk is bele az értékelésbe.
Most már a tengerhez tartozol. Tilos közel kerülnöd az emberekhez.
A történet és maga a cselekmény izgalmas volt. Fantasy rajongóként nem sokszor tudott meglepni, de voltak jó pillanatai és csavaros részei a könyvnek. Simidele, aki egy Mami-wata (sellő, aki a tengerben elveszettek lelkét menti) egy nap kiment egy fiút a vízből, de ezzel magára haragítja az isteneket, így útra kel, hogy megbocsátásért könyörögjön az Istenek Istenétől. Az útja nyilván nem lesz egyszerű, de mellészegődik a fiú (Kola), aki a családjához szeretne visszajutni. Mindezeket a gyarmatosítás korába helyezte az írónő, így pontos és részletes leírásokat kapunk a rabszolgaszállító hajón történt eseményekről is. Alapvetően ez egy fontos mozgatórugója az eseményeknek, de a spoilereket ebben az értékelésben igyekszem mellőzni. A könyv egészére elmondható, hogy sok a leírás, de egy fantasyban az nem árt főleg, ha nem teljesen vagyunk képben az olvasott kultúrával vagy éppen vallással. És a vallás… Wow. Jó volt egy teljesen ismeretlen hitvilággal megismerkedni, még ha kicsit el is vesztem a rengeteg isten között. Tetszett, hogy ők sem (mint kb. egyik mitológiai világban sem) voltak tökéletesek, megvoltak a sajátos céljaik és érdekeik, gyarlók és önzőek voltak olykor. Bár nem vagyok jártas a témában, így nem tudom mennyire valós, amit kapunk.
Az egyetlen problémám a szereplőkkel volt. Simi és Kola kicsit egydimenziós karakter volt, nem éreztem bennük a mélységet, de látok potenciált a fejlődésre a folytatásban. Nem tudom ennek így van-e értelme, de annyira kedvesek és jószívűek voltak, hogy már bosszantó volt. Nyilván egyéni preferencia, de sokkal jobban szeretem azokat a karaktereket, akik egy kicsit szürkék morálisan és van hova fejlődniük, esetleg megvilágosodnak, tehát több van bennük, mint a csupa jóság és kedvesség. A kettejük közötti romantikus szálat kicsit instantnak éreztem, de a könyv rövidségéből adódóan nem sok lehetőség volt elmélyíteni a kapcsolatot, talán ezt jobb lett volna meghagyni a második részre. A mellékszereplők viszont érdekesek és többnyire szerethetőek voltak. Simit továbbá kísérti emberi múltja, ugyanis nem olyan régóta mami-wata, így minden adandó alkalmat megragad, hogy emberi alakját visszanyerje és emlékfoszlányokat szerezzen a családjáról, de ez lényegében tilos számára, hiszen tudja, hogy már sosem lehet belőle ember.
A korláthoz lépve egyre csak az alattam elterülő tengerre tudok gondolni, a mélységre, a sötétségre és mindenre, ami benne rejtőzik, a szörnyűségesre és a csodálatosra, a holtra és az élőre.
Összességében tetszett és kíváncsi vagyok a folytatásra is. Aki nem szeretne elköteleződni egy duológia mellett, annak jó hír, hogy a történet kvázi lezárt. Nyilván maradtak még dolgok a háttérben és már a folytatás is megjelent angolul, de véleményem szerint önmagában is megállja a helyét a történet.
⭐⭐⭐⭐(⭐)
0 comments