Adam Silvera - Az ​első, aki meghal a végén (Halál-Hírek 0.)

Kicsit vegyesek az érzelmeim a könyvvel kapcsolatban, mert egyfelől voltak aspektusai a műnek, amik nagyon tetszettek, de mégis akarva-akaratlan folyamatosan összehasonlítom az író másik regényével és nem sok különbséget találtam. A maga módján mindkét könyv nagyon jó volt, de nekem a mindketten meghalnak a végén című regény nagyobbat ütött, ami talán az újdonság varázsának is köszönhető. Valószínűnek tartom, ha ezt olvasom hamarabb, akkor ez tetszett volna jobban, de vágjunk is bele az értékelésbe.

A koncepció továbbra is zseniális. Létezik egy Halálhírek nevű szervezet, ahol mindenkit értesítenek aznap, amikor meg fognak halni (már, ha előfizetők). Viszont ebben a regényben a cég első napját is nyomon követhetjük. Egyszerre kísérik az indulást óriási bulik, de tiltakozások és zavargások is, ami teljesen érthető egy ilyen helyzetben. Valentino most költözött New Yorkba és elindul felfedezni a várost, amikor megismerkedik Orionnal, a szívbeteg fiúval. Számára minden nap ajándék, mert bármikor meghalhat a betegsége miatt. A két fiú között pár óra alatt szoros kötelék alakul ki, de a boldogságba belerondít, hogy az egyik srác telefonja csörögni kezd… és a halálhírek hívja. Innen már (na meg persze a címből) sejthetjük, hogy nem egy happy end-es könyvet tartunk a kezünkben. A korábbi regényhez hasonlóan Orion és Val napja mellett különböző emberek nézőpontját, mozzanatait is követhetjük és számomra ezek a részek sokszor sokkal izgalmasabbak voltak, mint a két fiú története, mert náluk ugyanazt kapjuk, mint a másik könyvben, míg a mellékszereplők sokkal változatosabbak számomra. Az egyik ilyen POV maga a halálhírek alapítója, egy másik pedig a telefonközpontban dolgozó “hírnöké”, akit lelkileg tönkretesz a munka már az első napon, de betekinthetünk még egy szerelmi szálba, és egy bántalmazó és bántalmazott világába is. Kis easter egg, hogy Rufus és Mateo is megjelennek néhány fejezet erejéig.

Maga a halálhírek létezése rengeteg érdekes kérdést is felvet. A tudat, hogy meg fognak halni bizonyos emberek feljogosítja az orvosokat, hogy ne kezeljék őket, hiszen “nekik már úgyis mindegy”? Mennyi baleset akadályozható meg azzal, ha egy sofőrt felhív a halál-hírek? Vagy igazából nem is akadályozza meg, hiszen már előre tudjuk kik halnak meg? Valahogy egyszerre érzem jó dolognak a halál-híreket és szörnyűnek is. Én nem akarom tudni, hogy mikor fogok meghalni, de mégis annyi lehetőség rejlik a dologban. Viszont úgy éreztem, hogy a Halál-hírek alapítójának POV-ja igazán felesleges volt, hiszen nem tudtunk meg semmi újat vagy, hogy honnan jönnek a halállal kapcsolatos információk. Bár lehet csak tudatlanságban akar minket tartani az író, vagy erre még ő sem talált megfelelő magyarázatot.

Összességében tetszett a regény, de bennem volt az érzés, hogy én ezt már olvastam egyszer, csak kb.200 oldallal rövidebb könyv formájában. Igen, nekem ez 608 oldal sok volt. A plotot egy kis képzelőerővel hamar ki lehet találni, de az író sem húzza túl sokáig az olvasó agyát ezzel. Vannak nagyon jó pillanatai a könyvnek, amelyek igazán szívbemarkolóak és könnyfakasztóak, de voltak pillanatok, amikor csak forgattam a szemem és kvázi untam az olvasást. Viszont az jó benne, hogy a fejezetek elég rövidek, gyorsan lehet velük haladni és a betűméret is kellemes volt a szememnek. (side note: azt vettem észre, hogy a kiadók kezdenek átállni kisebb betűméretre (gondolom spórolásból és nem is hibáztatom őket), amit az én -10 dioptriás szemem kevésbé tolerál). A két főszereplő és a mellékszereplők részei jó egyensúlyban voltak. Szerintem akinek tetszett Silverra másik regénye a Halál-hírek sorozatból, annak tetszeni fog ez a könyv is, amennyiben nem zavarja a hasonló történet és hangulat. Annak ellenére, hogy kicsit lehúztam a regényt, hozzá kell tenni, hogy ennek a végén kicsit elpityeredtem, míg a másik könyvön nem.

⭐⭐⭐(⭐)