Shea Ernshaw - Télerdő
Imádok boszorkányos témában olvasni, mert annyira sokszínű, ezer fele el lehet vinni a történetet és hihetetlen mennyi potenciál van egy-egy történetben. Az már csak hab a tortán, hogy a boszorkányüldözésekről szóló történetek sokszor valós eseményeket dolgoznak fel, ami lehetővé teszi számunkra, hogy jobban megismerjük a múlt egy szeletét. Igaz, ez a könyv pont nem az üldözés témát dolgozza fel, de így is nagyon érdekesre sikerült és látom benne a potenciált, viszont elöljáróban annyit, hogy nekem valami hiányzott a történetből.
Nem akarok egyedül lenni. Nem akarom, hogy a bennem lévő repedés tovább hasadjon, hogy a magány óceánja elárasszon. Nem akarok megfulladni.
A regény elején megismerhetjük Nora Walkert, aki boszorkányok hosszú sorának a leszármazottja és egyben legifjabb tagja. Az egész családfája a Fir Haven városát körülölelő erdőkből származik, mindenki ott élt egész életében, egyesek szerint ősibbek, mint maga az erdő. A városban élők félnek tőlük vagy egyszerűen kívülállónak tartják és kirekesztik őket a közösségből. Így történik ez Nora esetében is, akinek egyetlen barátja a hatalmas farkaskutyája. Egy este, miközben a régi erdőben bandukol, rátalál egy majdnem halott fiúra, akit magához vesz és segít neki rendbe jönni. Úgy gondolja, hogy ő az a fiú, aki a közeli táborból tűnt el nem is olyan régen, így megpróbál segíteni neki.
Az alapkoncepció nagyon tetszik. A külvilágtól elzárt környezetben élő boszorkányok (élő generációja), mindenkinek megvan a saját árnyékereje, amivel különböző dolgokra képesek és ezek sosem ugyanazok. Mármint valaki a méheket tudja megnyugtatni, más meg a könnyeiből esőt fakaszt. Nagyon menő. A boszorkányok és az erdő kapcsolata külön figyelmet érdemel, mert szintén hihetetlenül tetszett, bár a regényben eléggé el lett hanyagolva. Szívesen olvastam volna a kezdetek kezdetéről is és többet a hátborzongató erdőről is.
Mert én inkább vagyok sötétség, mint átlagos lány. Téli árny, mint augusztusi napfény. Az erdő leányai vagyunk, suttogta mindig a nagymamám.
Ami mindent vitt a könyvben az a hangulat volt. Gyönyörű tájleírások, intenzív képek, egyszerre volt borzongató és idilli az egész helyszín. A hóesés miatt elzárt tér adott egy leheletnyi feszültséget is a történetnek, amit az éjszakák sötétje csak fokozott. (Komolyan mondom, annyira tetszett az egész táj, meg házikó, hogy szerintem megépítem simsben is. :D :D ) Tetszett, hogy Nora nem foglalkozik mások véleményével és büszke volt a boszorkány mivoltára anyjával ellentétben, aki viszont próbálja figyelmen kívül hagyni a dolgot. Többletpont jár a regénynek a hűséges kutyáért. Szeretem, mikor a főhős mellé szegődik egy okos állat, aki védelmezi őt.
Ami viszont kevésbé tetszett, az maga a történet volt. Számomra kiszámítható volt. Instagram storyban meg is jegyeztem, hogy szerintem kitaláltam a csavart, ami igaznak is bizonyult. Igaz, még így is volt olyan aspektusa a cselekménynek, ami meglepett és amire nem számítottam. A két főszereplő között szövődő szerelmi szál nagyon instant volt, konkrétan még nem is beszélgettek, de már lehetett érezni, hogy ebből lesz valami. Továbbá akarva-akaratlanul is folyamatosan összehasonlítottam az írónő másik könyvével, a Wicked Deep-pel és az számomra sokkal jobban tetszett. Hasonló elemeket dolgozott bele mindkét könyvébe, így volt egy olyan érzésem mintha már olvastam volna, emitt olykor kicsit untam a történetet és lassan is haladtam vele. Sokszor használt ismétlődő elemeket a regényben, ami szintén ezt a hatást keltette.
A fák emlékeznek. És haragtartóak. Az éles ágak vért fakaszthatnak. A tüskebokrok lábakba vájhatnak, hogy az ember elvágódjon, feje felhasadjon.
Összességében minden hibája ellenére nagyon tetszett a regény, főleg a leíró részek és a boszorkányság újdonsült értelmezése miatt. A cselekmény (szerintem) kiszámítható, de lehet ha valaki nem olvasott el korábban 300+ fantasy regényt, akkor kevésbé rutinos a csavarok kitalálásában. Mindenesetre a van, ami kárpótoljon az engem ért csalódásért a regényben. Továbbá szeretném megemlíteni, hogy ennek a regénynek a fordítása sokkal jobban sikerült, mint a wicked deepé. Abban voltak olyan fordítások, hogy csak néztem ki a fejemből, viszont itt számomra úgy tűnt, minden rendben van. Képzeljétek, ez lett a 2022-es évem 100. olvasmánya, így mindig emlékezni fogok rá.
⭐⭐⭐(⭐)
Amennyiben felkeltette az érdeklődésed a történet, a KÖNYVMOLYKÉPZŐ kiadó oldaláról bármikor meg tudod rendelni a könyvet.
Fülszöveg:
Légy óvatos a sötét rengetegben…Főleg a Fir Haven városát körülölelő erdőkben. Egyesek szerint varázslat rejlik bennük. Sőt, kísértetek is.
Nora Walkert néhányan boszorkánynak tartják, és csak ő ismeri az igazságot az itteni fákról. A Walker lányokat mindig is különleges kapcsolat fűzte az erdőhöz, és ez vezeti el a lányt Oliver Huntsmanhez, ahhoz a fiúhoz, aki hetekkel ezelőtt eltűnt a Kezelhetetlen Fiúk Táborából. Ráadásul az elmúlt évek legszörnyűbb hóviharában. A fiúnak már meg kellett volna halnia, mégis életben van, de semmire sem emlékszik abból, ami az eltűnése estéjén történt. Nora nyugtalannak érzi az erdőt Oliver jelenlétében. Nemsokára rájön, kénytelen felfedni az igazságot a fiúról, akivel immár őszintén törődik. Hogyan maradt eddig életben az erdőben, és egyáltalán, hogyan került oda? Nora még nem sejti, hogy a fiúnak is megvannak a maga titkai – amiket kész mindenáron megtartani, mert úgy tűnik, nem ő az egyetlen, aki azon a végzetes estén eltűnt.
A tündérmesék óta tudjuk, hogy félnünk kell a sötét erdőt és azt, ami benne lapul.
A Télerdőből kiderül, miért.
Hagyd, hogy elbűvöljön!
0 comments