Az amerikai szobatárskísérlet Elena Armas második nagysikerű regénye, ami önállóan is megállja a helyet, ugyanakkor találkozhatunk a Spanyol szerelmi átverés már jól ismert szereplőivel, hiszen ezen regény főszereplői Lucas, Catalina unokatesója és legjobb barátnője, Rosie. A könyv megérkezésekor a kezdeti pillanatokban talán kissé megijedtem a nagy terjedelemtől, hiszen a 430 oldalnak határozottan soknak tűnt egy romcomhoz. Azonban, ahogy belekezdtem az olvasásba, gyorsan elrepült az idő, és a regény egyre inkább magával ragadott. A történet izgalmas fordulatai és a karakterek mélyebb érzéseinek fokozatos feltárása miatt az olvasás egyre izgalmasabb és érdekesebb lett.

Christina Lauren egy írópáros, akik valójában két barátnő, Christina Hobbs és Lauren Billings, akik együtt írnak romantikus regényeket. Az írónőknek számos sikeres könyve van, amelyeket a New York Times és a USA Today is bestsellernek nyilvánított. Néhány népszerű műve közé tartozik a Beautiful Bastard sorozat, a Dating You/Hating You, a Love and Other Words, és a Roomies. De most nem ezekről a könyvekről szeretnék írni, hanem a legújabb magyarul megjelent regényükről, ami a Kalandtúra Wilder-módra nevet viseli.

Sarah Adams a "Csalóka szerelem" című regényével lopta be magát a szívembe, ami bár a friends-to-lovers trope-ot követte. Azonban a legújabb magyarul megjelent regénye, a "Ha Rómában jársz" még inkább magával ragadott, hiszen egy grumpy X sunshine történetnek ad otthont. Ez az írói fogás egy olyan karaktereket felvonultató műfaj, amelyben egy nyűgös, mogorva alakkal találkozunk, akit egy vidám, pozitív személyiségű társuk próbál kizökkenteni a negatív spirálból. Az effajta történetek mindig is nagyon tetszettek nekem, így szinte azonnal a szívembe zártam ezt a csodálatos alkotást.

Csak annyit mondok: Whaaaaaaat. Az írónőtől korábban már olvastam a Ne higgy a szemének című könyvet, és elég nagy hatással volt rám a végén a csattanó, így nem is volt kérdés, hogy máskor is fogok tőle olvasni. Szeretem, ha egy regény képes arra, hogy igazi katarzist építsen fel szépen lassan. Az inszomnia is hasonlóképp ütött, annyi különbséggel, hogy míg a korábban említett könyvet néhol kicsit untam, ez teljesen elvarázsolt és megrémisztett már az első pillanattól kezdve.

Kicsit döcögősen indult a kapcsolatom a regénnyel, mert az elején nagyon elkapott, majd kicsit leeresztett a végére pedig megint ellopta a szívem. Bár tudtam, hogy ez nem egy rom-com lesz, valamiért mégis arra számítottam, ne is kérdezzétek… Viszont egy sokkal komolyabb hangvételű regényt olvashattam, ami rengeteg dolgot zúdított egy rövidebb regénybe, mégsem éreztem úgy, hogy sok lett volna.

Nem ez az első könyvem az írónőtől, a Kegyelem szigetei is nagyon tetszett tőle. Mivel sokszor fél vesém eladnám egy jó történelmi fikcióért nem is volt kérdés, hogy elolvasom a művet. Olvasás előtt nem igazán néztem utána, csak a fülszövegét olvastam el, mert egy történelmi regénybe szeretek úgy beleugrani, hogy minél kevesebb mindent tudok róla. És itt jön a csavar, mert a fülszöveg egy romantikus történetre utal, és bár található benne néhány romantikus elem, szerintem nem azon van a hangsúly. Sokkal inkább foglalkozik Lily gyermek éveivel, majd a későbbiekben a lélektanával és a gyötrő bűntudattal, amivel kénytelen együtt élni, mint magával a szerelemmel.

Lucy Foley munkássága számomra már nem ismeretlen, korábban volt szerencsém elolvasni a Vadászparti (értékelés) és Vendéglista (értékelés) című könyveit is. Nekem mindkét történet nagyon tetszett, de ami igazán kiemelkedő volt számomra, az maga a hangulat, amit az írónő boszorkányos ügyességgel teremtett meg. Ezek után egyértelmű volt, hogy a legújabb magyarul megjelent könyvét is elolvasom, de a fülszöveget olvasva feltűnt, hogy most semmilyen zárt teret nem kapunk. A Vadászpartiban egy világvégi üdülőben jártunk télen, ahol a hóesés miatt semmilyen segítség nem érkezhet, a Vendéglistában pedig egy szellemjárta szigetre kalauzol minket az írónő, ahol egy hatalmas vihar miatt nem érkezhet időben segítség. A Lakás Párizsban című könyvnél viszont semmilyen világtól elzárt teret nem kapunk, így kíváncsi voltam sikerül e az írónőnekk újra kiváltania belőlem azt a borzongató, feszült hangulatot mint a korábbi két regényében.

Lisa Jewell a fenti lakók című könyvvel keltette fel az érdeklődésem még tavaly októberben. Az említett regény magával ragadó volt a maga beteg módján, egyszerűen nem bírtam letenni. (Lisa Jewell - A fenti lakók értékelés) és bár láttam, hogy már több regénye is megjelent korábban magyarul mégsem szántam rá magam, hogy elolvassam. Viszont nem olyan régen elém került Az éjjel, amikor eltűnt című könyv fülszövege és megint fellángolt a krimi/thriller rajongásom. Reméltem, hogy az írónő ezen regénye is hasonlóan beteg és elborult lesz.

Eltűnt repülő. Magányos, de kitartó testvér. Rengeteg titok. Lucy Clarke nagyon erősen bekezdett a történet elején. Annyira felcsigázta az érdeklődésem a minden nyom nélkül eltűnt repülővel és az aggódó testvérrel, hogy az már bosszantó volt. Az pedig remek ötlet volt, hogy már a könyv elején egy repülőgép katasztrófába csöppenünk, remekül átadta a feszült, kétségbeesett hangulatot és az érzést, amit az utasok átélhetnek egy ilyen szituációban. Nehéz lesz erről a műről spoilerek nélkül írni, mert, ha sokat elárulok lelövöm a könyv csavarját, így előre szólók, hogy az értékelő kicsit rövidebb lesz, mint amúgy, amennyit írni szoktam.

Nem titok, hogy a borító (na meg a KULT jelző) miatt tűnt fel a radaromon ez a bizonyos könyv, mert szerintem valami lélegzetelállítóan szép lett. Egyszerre elegáns, érdekes és feltételez egy nagyon eredeti történetet. A borongós fülszöveg csak megerősítette a gondolatmenetem a művel kapcsolatban. Mindezek ellenére kicsit sokáig húztam a kezdést, mert valahogy nem találtam megfelelő hangulatot a regényhez. Többször is nekirugaszkodtam mire végre sikerült igazán belekezdeni. Viszont onnantól fogva nem volt megállás, rendesen beszippantott a történet az egyei stílusával és megkapó történetével. Szeretem a történelmi fikciókat, mert ötvözi a történelem valamely valós aspektusát fiktív karakterekkel és cselekménnyel, ezért mindig úgy érzem, mintha a való világunk egy új dimenzióját ismerném meg. 

Sally Rooney nagy sikerű könyve bár már 2020-ban megjelent hazánkban is, én mégis egészen idáig halogattam az olvasását. Valószínűleg még halogattam volna egy ideig, de úgy alakult, hogy a Prológus közös olvasós kihívására ezt a könyvet választottuk közösen, így muszáj volt összeszedni magam és elolvasni végre ezt az ezer éve porosodó könyvet a polcomon. Nem hiszem, hogy sokatokat megleplek, ha azt mondom furcsa egy könyv volt. Ennek ellenére nagyon tetszett és élveztem minden sorát.

Ebben a posztban összegyűjtöttem nektek a 10+1 kedvenc idézetem a könyvből. Olvassátok, szeressétek.

Nem titok, hogy tiktokon figyeltem fel először a könyvre és amint megláttam, hogy a 21századkiadó elhozza nekünk, a megjelenéséig másra sem tudtam gondolni, csak erre a regényre. Rengeteg kis aesthetic videót megnéztem róla, de ugyanakkor igyekeztem kerülni a spoilereket is. Olvasás után a könyvvel kapcsolatos érzéseim nagyon vegyesek, mert egyszerre tetszett és volt idegesítő a regény. És hogy mi idegesített? Olvasd el a teljes értékelést, ha érdekel 😉.