Lucy Foley - Lakás Párizsban




Lucy Foley munkássága számomra már nem ismeretlen, korábban volt szerencsém elolvasni a Vadászparti (értékelés) és Vendéglista (értékelés) című könyveit is. Nekem mindkét történet nagyon tetszett, de ami igazán kiemelkedő volt számomra, az maga a hangulat, amit az írónő boszorkányos ügyességgel teremtett meg. Ezek után egyértelmű volt, hogy a legújabb magyarul megjelent könyvét is elolvasom, de a fülszöveget olvasva feltűnt, hogy most semmilyen zárt teret nem kapunk. A Vadászpartiban egy világvégi üdülőben jártunk télen, ahol a hóesés miatt semmilyen segítség nem érkezhet, a Vendéglistában pedig egy szellemjárta szigetre kalauzol minket az írónő, ahol egy hatalmas vihar miatt nem érkezhet időben segítség. A Lakás Párizsban című könyvnél viszont semmilyen világtól elzárt teret nem kapunk, így kíváncsi voltam sikerül e az írónőnekk újra kiváltania belőlem azt a borzongató, feszült hangulatot mint a korábbi két regényében.

Ebben a regényben megismerhetjük Jesst, aki anyagilag le van robbanva és elmenekült az országból ahol élt, hogy felkeresse rég nem látott bátyját Bent. Megbeszélik, hogy Ben lakásánál találkoznak, de amikor a lány oda ér és csenget, nem jelentkezik és telefonon sem sikerül elérnie. Mivel napokkal később sem kerül elő úgy dönt, hogy kideríti mi történt a fiúval, de a nyomozás sokkal mélyebb dolgokat tár fel, mint amire kezdetben számított. Mindezek mellett beköltözik Ben lakásába hátha időközben megkerül a fiú. A lakás pedig egy társasházban van, ahol mindenkinek megvan a maga titka.

Nem, arról szó sem lehet, hogy eljátsszam a horrorfilmekből jól ismert, halálra rémült kislányt, aki ilyenkor kétségbeesetten a pincébe menekül.

Ahogy korábban említettem, ebben a regényben nem kapunk egy világtól elzárt teret, így nálam azt a feszült hangulatot sem sikerült elérnie, amiért a korábbi könyveinél oda meg vissza voltam. Viszont ebben a regényben sokkal jobban magával ragadott maga a cselekmény és Ben eltűnésének különös rejtélye. Nehéz Spoilerek nélkül írni erről, ugyanis sokkal jobb, ha az olvasó nem tud túl sokat a történetről, de annyit elárulhatok, hogy ebben a házban senki sem az, akinek mutatja magát. Mindenkinek megvan a maga titka, amiket idővel mi is felfedezhetünk. Mivel a váltakozik a cselekmény nézőpontja, így minden szereplőnek bele látunk a fejébe és megtudjuk, hogy mik a mozgatórugóik és mi közük van Benhez. Ugyanis valamilyen módon mindenki kapcsolódik hozzá.

A történet lassan bontakozik ki, a könyv feléig sok visszaemlékezést kapunk Benről, nem nagyon halad semerre Jess nyomozása, csak a jéghegy csúcsát kapargatja. A könyv második felében viszont beindulnak az események, pörög a sztori és végre minden kezd tisztulni és izgalmassá válni. Ugyanakkor a történet legjavát a könyv végére tartogatja az írónő. Ott szinte felrobbant körülöttem minden. Kiderül mennyire mélyre is sikerül ásnia a főszereplőnknek és, hogy milyen kis titkokra derül fény végül. Nem is számítottam arra a dupla csavarra, amivel megajándékozott minket Lucy Foley.

Ugye, még emlékeznek rá, hogy az ember gyerekkorában azért képtelen elaludni, mert az ágya alatt megbúvó szörnyekre gondol? És mi van akkor, ha az ember hirtelen arra kezd gyanakodni, hogy talán ő maga ez a szörnyeteg? Önmaga elől hová bújhat az ember?

Összességében remek olvasmány, jól bele lehet feledkezni a könyvbe, mivel a rövid fejezetek miatt könnyen olvastatja magát a regény. Ahogy már említettem a könyv első fele számomra kicsit lapos volt, azt vettem észre, hogy elég sokáig tartott elolvasni, viszont a második felét csak úgy ledaráltam. Onnantól, hogy beindul a történet nincs megállás. A karaktereket nem igazán kedveltem meg, de mindenkiből relatíve keveset kapunk, így nem annyira lehetett őket megismerni, inkább csak a Benhez fűződő viszonyuk miatt voltak érdekesek, mintsem önmaguk miatt. Őszi/téli bekúckózáshoz tökéletes!

⭐⭐⭐⭐

Fülszöveg:

Nyiss ​be
Nálad van a rejtély kulcsa
Jessnek mindent újra kell kezdenie, nulláról. Le van robbanva anyagilag, nincs senkije, az utolsó munkahelyéről enyhén szólva nem ideális körülmények között távozott. A féltestvére, Ben se valami lelkes, amikor a lány rákérdez, lakhat-e nála kis ideig. De Ben nem mond nemet, és Jess Párizsban biztos mindent jobb színben lát majd. Viszont amikor bejut a lakásba – hű, nagyon puccos lakás, Bennek vajon honnan van rá pénze? –, Bent éppenséggel nem találja.
Jess a féltestvére távollétében próbálja kiismerni magát Ben ügyei közt, de egyre több a kérdése. A szomszédok különös figurák, nem túlzottan barátságosak. Jess a múltja elől menekült, így került Párizsba, de mi a helyzet Ben jövőjével?
A bulizós
A jó fej
Az alkoholista
A krízisbe jutott lány
A concierge
Ebben az épületben mindenki szomszéd. És mindenki gyanús. Mindenki tisztában van azzal, hogy a többiek titkolnak valamit.

You Might Also Like

0 comments