Bridget Collins - Árulások

 

A 2022-es tavaszom talán egyik legjobban várt olvasmánya az Árulások volt Bridget Collinstól. Még tavaly olvastam tőle a Könyvkötőt, amely teljesen megbabonázott a téma eredetiségével, az írásmódja mesés volt, a szemkápráztató borítót meg szerintem nem is kell említenem. (Miután megérkezett többen is mondták, hogy ez a legszebb könyv, amit láttak). Összességében hatalmasra tette a lécet második regénye számára.

A cselekmény egy viszonylag zárt közegben, Montverrében, egy bentlakásos elit fiúiskolában játszódik, ahol a fiúk a grand jeu-t tanulják. Egyetlen női tanár van (Claire Dryden), és éppen ő tölti be a legfontosabb tisztséget: a magister ludi szerepét. Ebbe az iskolába érkezik meg Martin Leó, mint öregdiák, aki egyetlen javaslatával sikeresen keresztülvágta a politikai karrierjét. (Kulturális miniszterként kritizálta a párt még el nem fogadott javaslatát). Ők ketten hamar megismerkednek egymással, Leó-t hamarosan romantikus érzelmeket kezd el táplálni Clarie iránt, aki viszont hivatása miatt örök cölibátust fogadott. (A magister ludi tisztség élete végéig tart). Ezekből eddig úgy tűnhet, mintha egy egyszerű tiltott szerelmi kapcsolatról szóló történetet olvashatunk, de ez nem igaz.

Ez egy játék, Léo. Az egyik győz, a másik veszít. Ne engedd, hogy a bűntudat az utadba álljon.

A regény cselekményét 4 szemszögből ismerhetjük meg, melyből 3 a jelenben, 1 pedig a múltba kalauzól minket. A múltbeli eseményeket Leó régi naplójából olvashatjuk, ahol az akkori iskolai életet mutatja be, hogy kikkel volt jóba, kiket szekáltak közösen stb. Leó nem lett a kedvenc szereplőm, mert arrogáns volt, egoista és önző. A múltja ezt méginkább alátámasztja és bár átélt egyfajta traumát nem tudtam érte sajnálni. A jelenben pedig Leó és Clarie szemszögén kívül egy Patkány is szerepet kap (igazából lány), aki az iskola falai között él és mindennap a túlélésért küzd. Ő láthatatlan, csak éjszakánként mer kimozdulni, hogy élelmet lopjon magának. Az ő kísérteties jelenléte az iskolában nagyon feldobta a művet.

A történetben nagyon fontos szerepet játszik a grand jeu, ami egy megfoghatatlan, elvont és elmagyarázhatatlan dolog. Voltaképpen számunkra nem is derült ki mi is ez pontosan, de a diákok és professzorok tökéletesen értenek hozzá, és mindenki azon van, hogy felülmúlja a másikat és leleményesebb művet írjon, mint a többiek. A grand jeu gyakorlása ötvözi a matematikát, filozófiát, zenét, de hogy mivé azt nem tudom.  Ez egyszerre tartotta fenn az érdeklődésem és idegesített halálra, mert bármennyire is próbáltam nem tudtam elképzelni és e miatt kívülállónak éreztem magam.

Én természetesen próbállak minél gyakrabban szóba hozni, mert egyébként pillanatok alatt elfelejtik az embert. Aki nincs szem előtt, az nem létezik.

A fő cselekmény mellett fontos szerepet kap a politika és vallásüldözés is a történetben. Bár nem olvasunk róla sokat, mégis rengeteg mindent befolyásol az a diktatúra, ami szépen lassan a háttérben kirajzolódni látszik, míg a szereplőink az iskolában vannak. A keresztényeket üldözik, kiközösítik és ellehetetlenítik, a nőket pedig nem teljesen tekintik embernek.

A regény nagyon lassan indul be, szépen építkezik és hagyja, hogy az ember kiélvezze a hétköznapi történéseket. Közben szépen lassan megismerjük a múltat is. Amikor elkezdtem a könyvet, ne igazán tudtam, hogy hova is fog kifutni a dolog, de megnyugtattak, hogy a végére minden össze fog állni és valóban így is lett. A hangulat végig nagyon borongós, homályos és rejtélyes, amire a grand jeu is rátesz egy lapáttal, mert mint említettem nincs megmagyarázva. Az iskola zártsága, a patkány, a diktatúra és a vallásüldözés mind-mind fokozza a hangulatot és kialakul egyfajta folytatgató érzés.

Látni akarja, ahogy alapjaiban megrendül az önimádata, és darabokra hullik az a meggyőződése, hogy értelmes, egyenes emberi lény.

A végkifejlet őszintén csalódást is okozott meg nem is. Tudom, hogy ez furcsán veszi ki magát, de egyszerre örültem és szomorkodtam a záró sorok miatt. Úgy éreztem jobbat érdemelnek a szereplők, de mégis mindenki ott volt, ahol lennie kellett.

Összességében nehezen vettem rá magam az olvasásra, mert féltem, hogy csalódást fog okozni a könyv. Viszont szerencsére ez a félelem alaptalannak bizonyult. Mivel a történet nagyon lassan bontakozik ki, kell hozzá némi türelem, de szerintem megéri. Nekem megérte, pedig nem rajongok a hosszú bevezetőkért. Valamiért (talán a könyvkötő miatt) számítottam egyfajta misztikumra, néhány fantasy elemre is a történetben, de sajnos az egyetlen varázslat a könyvben a grand jeu. A történelmi fikciók kedvelőinek tudnám leginkább ajánlani a könyvet, és azoknak, akik kedvelik a homályos és zavaros történetszálat. Romantika ugyan megjelenik a regényben, de nem ezen van a fő hangsúly, így aki csak a szerelem miatt jön, lehet csalódni fog. Csillagozást tekintve pedig nagyon a 4 és az 5 között áll számomra, így kénytelen voltam összehasonlítani a könyvkötővel. Mivel az jobban tetszett így végül erre 4 csillagot adtam. 

⭐⭐⭐⭐

 

Fülszöveg:

„Ha az életed hazugságon alapul, lenne bátorságod kimondani az igazságot?

Montverrében, a réges-régi elitakadémián, amely magas hegyek közt búvik meg, a legjobbakat és legélesebb eszűeket képzik arra, hogy tökéletesen helytálljanak a grand jeu-ben – a nagy játszmában –, ebben a rejtelmes, misztikus vetélkedésben, amely a zenét, a művészetet, a matematikát, a költészetet és a filozófiát egyaránt ötvözi. Léo Martin egykor Montverre kiválósága volt, de azóta egy véres tragédia nyomán elveszítette a lendületét, már nem foglalkoztatja a tudományos pálya. Ehelyett a politika vonzásába került, a kormánypárt feltörekvő csillaga lett, hogy aztán egy apró botlás a karrierjébe kerüljön. Most száműzöttként kerül vissza Montverrébe, és maga sem tudja, milyen sors vár rá.

De az akadémia világa már nem is olyan, mint amilyenre Léo abból az időből emlékszik, amikor még rajongott az intézményért. Annak idején férfiak vezetése alatt állt – Montverre első számú embere most nő: bizonyos Claire Dryden. Ő tölti be a Magister Ludi tisztét, vagyis ő a nagy játszma feje. Léo rögtön szokatlan vonzalmat érez a magiszter iránt – mintha rejtélyes kötelék fűzné őket egymáshoz – noha biztos abban, hogy még soha nem találkoztak.

A legendás Nyárközépi Játszma közeledtével – amely az akadémia tanévének legnagyobb szabású rendezvénye – régóta eltemetett titkok kerülnek a felszínre, és évszázados hagyományokat rúgnak fel.”