Serena Valentino - Minden ​gonoszok úrnője

Fülszöveg:

„A jól ismert mesében mintha csak egy álom elevenedne meg: a kedves leány az erdőben összetalálkozik a jóképű herceggel.

Ezt a történetet is sokan és sokféleképpen mesélték már. A leányról azonban mindig kiderül, hogy voltaképpen egy hercegnő, akit egy Sötét Tündér megátkozott, hogy egy rokkával megszúrja az ujját, s ettől örök álomra szenderüljön. S bár a három jó tündér igyekszik ezt megakadályozni, a hercegnőn beteljesedik az átok. Ám a jó végül diadalmaskodik: a leány szerelmese az igaz szerelem csókjával felébreszti a hercegnőt, majd boldogan élnek, amíg meg nem halnak.

Csakhogy ez mindössze a történet egyik fele. Mi a helyzet a Sötét Tündérrel, Demónával? Miért átkozza meg az ártatlan hercegnőt? Sokan próbálták már megfejteni az okát. Ez a történet is egy az idők során újra és újra elmeséltek közül. Egy mese szerelemről és árulásról, mágiáról és reményről.”

A Disney mesék közül a csipkerózsika sosem tartozott a kedvenceim közé és nem is néztem rongyosra, mint például a kis hableányt, amit egyszerűen imádtam. Viszont mióta láttam a Demóna című mozifilmet Angelina Jolie főszereplésével képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni a gonosz szereplők háttértörténetét, ugyanis hiszem, hogy nem lehet valaki eredendően ennyire gonosz. A film egy teljesen új megközelítésből mutatta be Demóna történetét így amikor láttam, hogy egy könyv is foglalkozik vele egyből tudtam, hogy nekem ezt el kell olvasnom. Érdekelt, milyen újdonsággal áll elő Serena Valentinó a Sötét tündért illetően.

A legnagyobb hibát ott követtem el, hogy nem vettem figyelembe a sorozat korábbi részeit. Azt hittem, hogy ez egy önálló kötet és független a szériától, ami részben igaz is, viszont rengeteg utalás van korábban történt eseményekre és az egész sorozatnak van egy kerettörténete is. E miatt néhol el voltam veszve, de ez nem a könyv, hanem az én hibám volt. Viszont mindezek ellenére önmagában is megállta a helyét a történet.

A történetben nyomon követhetjük a fiatalkori Demóna néhány évnyi szösszenetét a tündérek iskolájában, ahol kimagasló volt a teljesítménye. Ennek ellenére mindenki csúfolta a furcsa színű bőre és a szarvai miatt. A nevelője, egy nagy hatalmú tündér volt, aki baba korában találta őt egy odvas fán, miután mindenki elment mellette és magára hagyták.

Hány hasonló történetet hallhattunk már az idők során, hogy végződött mind? A gonosz mostoha vagy a rút boszorkány mindig megbűnhődött, mindig elpusztult. És valahogy mindig akadt valaki, aki annak idején így vagy úgy megrontotta, s erre az útra terelte őket.

Elszomorított és dühös lettem attól, hogy mennyire durván bántak vele csak azért, mert más volt, mint a többiek. De gondolom ez volt a könyv lényege is, hogy megmutassa a gonosztevők emberi oldalát és szimpátiát ébresszen irántuk. Talán elég lett volna egy kis kedvesség másoktól is, ami jobb belátásra bírja a főszereplőnket.

Ami igazán lenyűgözött a könyvben, az maga az univerzum volt, ahova a gonosztevők történetei elhelyezésre kerültek. Nem csak Demónával és Csipkerózsikával találkozhatunk (valójában csipkerózsika igen keveset szerepel a történetben), hanem említésre kerül Ursula (A kis hableányból) és a Szörnyeteg (Szépség és a Szörnyetegből), de felbukkan a regényben Hófehérke és a gonosz mostohája is. Azokat a bizonyos különös nővéreket nem tudtam hova tenni a történetben, gondolom, ha az első résztől kezdem, akkor többet tudtam volna róluk, de bitang érdekes karaktereknek tűnnek. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy kik és mik is ők valójában és miért olyanok amilyenek. Remélem jut nekik saját történet.

– Hát minden meg van írva előre? Elrendeltetett? Akkor mi értelme egyáltalán végigélni az életünket?

A cselekmény pörgős és izgalmas volt. Folyamatosan ugráltunk Demóna múltja és a jelen között. Nagyon izgultam érte és szorítottam, hogy a jó utat válassza és ne váltsa valóra a meséjét, hiszen ő is csak egy megtört lélek volt. A nagy csavarra a vége felé egyáltalán nem számítottam, bár így utólag visszagondolva voltak erre utaló jelek. Úgy látszik engem aztán könnyen meg lehet lepni, de nm bánom.

Összességében bár a manó gondozásában jelent meg, én nagyon élveztem a történetet így majdnem 25 évesen is. Már be is szereztem a korábbi részeket és remélem, hogy a többi gonosztevő története még ennél is jobban le fog nyűgözni. Nagyon gyorsan olvasható, egész nagy betűs kiadásról van szó. A fekete élfestés valami fantasztikusan mutat a fekete borító mellett. Bár egyszer megfogadtam, hogy fekete borítós könyveket csak ritkán veszek (túl sok van már) most muszáj ezzel kivételt tennem.