Kőhalmi Zoltán - Az utolsó 450 év

Pár hónapja próbálkozom azzal, hogy minden hónapban elolvasok legalább egy magyar író által írt könyvet, így esett a választásom októberben Kőhalmi Zoltánra. Az első könyvét (A ​férfi, aki megølte a férfit, aki megølt egy férfit - avagy 101 hulla Dramfjordban) még nem olvastam, de Az utolsó 450 év című könyve fülszövege egyből felkeltette az érdeklődésem. Szeretem a humoros, de egyben elgondolkodtató regényeket, ezen kívül a XXI. század egyik legsúlyosabb problémájára hívja fel a figyelmet, ami nem más, mint a műanyaghulladék.

Sosem volt kimondottan hálás dolog egysejtű moszatnak lenni.

A történet nagyon jól felépített. Tetszettek a múlt eseményeit megmagyarázó dolgok, például, hogy mitől tűnt el a maja civilizáció és hogyan keletkeztek a piramisok. Ezekhez mind hozzájárult a jövőbeni emberiség és a szemét. Jó volt látni, hogy melyik cselekedetnek milyen kihatása lesz a jövőben (vagy esetleg múltban) és ez az egész egy nagyon humoros köntösben tálalva. Ezen kívül a távoli jövőbe is elkalauzol minket a könyv, ahol Kőhalmi megcsillogtatja a képzeletét. Mindig csodálom az olyan embereket, akiknek ennyi fantázia lakozik a fejükben. Olykor teljesen elrugaszkodik a talajtól és képtelenségeket mutat be (legalábbis számomra), máskor pedig elkeserítően valóságos eseményekről ír, amiket simán el tudok képzelni, hogy megtörténnek néhány évtizeden belül.

A szemét „életútja” is nagyon tetszett. Először belefulladunk, majd megpróbáljuk jó emberi módon más problémájává tenni, utána szinte kincs lesz a műanyag hulladékból. Ezen hulladék egyik fontos szereplője Maci, a mézes műanyagflakon. Az ő élete szorosan összefonódik főszereplőink életével, minden jelentősebb pillanatban jelen van. Végig követi az emberiség fejlődését és sorsát egészen az ismert világunk pusztulásáig.

Akkortájt sokan nevezték el utódaikat a ritka, értékes műanyagokról, gyakori név volt a Poliészter és a Polimetil-metakrilát is.

A karakterek szerintem nem kidogozottak, de ez nem is lényeges a történet szempontjából. A könyv elején megismerjük Pétert, aki mérnökhallgató és Reginát, aki vassal-körömmel védi a környezetet, komposztál és évekig tartó lelkiismeret furdalásboa van egy megvásárolt, majd kidobott műanyagflakontól. Péter és Regina leszármazottainak (nem egymástól való) életének kis mozzanataiba pillanthatunk be, addig a pontig még a világnak vége nem lesz néhány száz év múlva. A könyv rövidsége (250 oldal) nem is nagyon engedi a karakterek közelebbi, mélyebb megismerését, de mint említettem, nem ezen van a hangsúly.

A humor nagy mozgatórugója a könyvnek. Általában inkább romantikus vonalban olvasok humoros könyveket, de még nem találkoztam ennyire humoros könyvvel. A könyv 2/3 része tele van poénokkal, amik nekem nagyon tetszettek. Viszont pont itt van az a rész, amit negatívumként is tudok említeni. Sokszor éreztem erőltetettnek és oda nem illőnek a vicceket.

Nem csak a szituációkból adódó humorból táplálkozik az író, hanem a jelen életünkben aktuális dolgokat is beleépíti a könyvbe és humor mögé rejtve erősen kritizálja azt, a véleményét fogalmazza meg velük kapcsolatba.

A házasság intézménye ugyanis nem tűnt el még abban az időben sem, bár némiképp átalakult. Leginkább egy közös megegyezéses munkakapcsolatra emlékeztetett. Bármikor felbontható volt, ki lehetett venni szabadságot, és sokan csak próbaidőre kötötték, amit idővel állandósítottak.

Az utolsó 450 év egy szépen megírt, kerek történet, ami a végére szépen össze áll. Összességében nagyon tetszett a könyv. A humor ellenére egy szörnyen komoly problémával foglalkozik, amit már mindenki felismert, viszont sok mindent mégsem teszünk a probléma megoldása érdekében. Szörnyű világképet vázol fel, hogy mi lesz a jövőnk, ha nem teszünk lépéseket. 

A bejegyzés a Prológus Bekuckózunk projekthetére készült. A könyvet köszönöm a Helikon kiadónak. Ha a te érdeklődésed is felkeltette a könyv, ITT tudod megrendelni.