Holly Black - A semmi királynője

 

A semmi királynője tökéletes cím egy unalmas befejezéshez. Avagy miért okozott csalódást a könyv, de miért imádom mégis.

• Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
• Eredeti megjelenés: 2019
• Magyar megjelenés: 2020
• Oldalak száma: 336

Fülszöveg:

„A ​hatalmat sokkal könnyebb megragadni, mint megtartani. Jude alaposan megtanulta ezt a leckét, amikor mérhetetlen hatalomért cserébe lemondott a gonosz király, Cardan feletti uralmáról.

Tündérfölde száműzött halandó királynéjaként elveszettnek érzi magát, a semmi királynőjének. Ám megfogadja, hogy mindent visszaszerez, amit elvettek tőle. Az esély kétszínű ikertestvére, a szintén halandó Taryn képében érkezik meg, akinek az élete veszélybe kerül.

Jude kénytelen vállalni a kockázatot, és visszatérni a veszedelmes tündérudvarba, valamint szembenézni a Cardan iránti érzéseivel, hogy megmentse a nővére életét. Csakhogy sok minden megváltozott Elfhonban a távozása óta. Háború közeleg. Jude beférkőzik az ellenséges tábor mélyére, és ő maga is belekeveredik a véres politikai csatározásba.

Amikor egy eddig szunnyadó, ám igen erős átok elszabadul, pánik söpör végig a vidéken, és Jude választani kényszerül a becsvágya és az embersége között…”

 

Egy sorozat vége mindig fájó pont számomra, mert nehezen engedem el a szeretett (és utált) karaktereket, főleg, mikor ennyi időt vártam a végjátékra. Őszintén bevallom kicsit többre számítottam. Több csavarra, furfangra és meglepetésre. És több Cardanra. De vegyük az elejétől, miért is nem tetszett nekem maximálisan ez a sorozat.

 

Az elején egy kicsit untam a történetet, úgy éreztem túl sokáig tart visszatérni tündérföldére. Értem, hogy miért kellett egy kicsit az emberek között is lenni. Valószínűleg, ha már a harmadik oldalon visszamentek volna, akkor meg az lenne a bajom. Ennek ellenére viszonylag gyorsan belevágunk a történésekbe, ami már egészen szimpatikus lépés volt.

 

Talán van annál rémesebb is, ha valaki szeretetre vágyik, még akkor is, ha nem szeretik. Még akkor is, ha fáj. Talán embernek lenni nem mindig gyengeség.

Jude ebben a kötetben nem volt olyan furfangos, mint az előzőekben. Ez nekem kicsit hiányzott. A túlélési ösztöne 100/100 volt, de a furfang most háttérbe szorult. Viszont továbbra is úgy érzem, ő egy nagyon hiteles karakter. Nem csupa jóság és kedvesség, de a tündérföldön töltött idők megedzették rendesen. Remek meglátásai vannak és továbbra is az egyik kedvenc főhősnőm. Szeretem a kegyetlenségét, melyeket az előző kötetekben láthattunk tőle, de mégis van egy gyengédebb oldala, csak nehezen mutatja meg.

 

Cardan hiányzott. Kb. 600 oldalon át utálták egymást Jude-al, és utána ez az utálatos szerelem, amit én annyira imádtam megszűnt. Nem éreztem, hogy Cardannak annyira hiányzott volna Jude. Nem éreztem, hogy valóban úgy szenvedett volna, mint ahogy a levelekben olvashattuk a végén. Hiányzott a köztük lévő utálat. Túl gyorsan fordult át csak szerelembe, túl gyorsan törődött bele, hogy már nem akarja kínozni. Plussz Cardan keveset is szerepelt a könyvben. Szívesen olvastam volna még közös jeleneteket. Zavart, hogy nem tett az ellen semmit, amit az anyja tett a Judenak küldött levelekkel. Olyan volt, mintha nem is érdekelné.

 

Óh édes, drága Locke, a legfájóbb pontom mind közül. Jobb sorsot érdemeltél volna. Annyira jó karakter volt. Hiába utáltam, mégis szerettem. Nagyon jól keverte-kavarta a dolgokat az előző kötetben és nem tudom elhinni, hogy ilyen gyatra sorsot kapott. Többet érdemelt volna. A Szellemmel való kapcsolata sajnálom, hogy nem korábban derült ki. Annyi potenciál volt még benne, annyira szívesen olvastam volna még róla. Szerintem ez az írónő részéről egy lusta lezárás volt. Egyszerűbb volt így elintézni. Minden történés ellenére Tarynt továbbra is utálom. Amit tett Jude-al szerintem megbocsájthatatlan.  

 

 – Bár Marrow mama köpenyét viselem, azt, amin semmilyen penge nem fog ki, megígérem, hogy farkamat behúzva menekülök majd. És mivel tényleg van farkam, mindenki jót derülhet a látványon. Elégedett vagy?

 

Kedvenc Madoc-om. Az első kötet egyik legerősebb részei voltak, hogy Jude mennyire utálja Madocot, de mégis az apjaként tekint rá. Mégis felnéz rá, és tiszteli. Ez a második kötetből hiányzott, viszont a harmadikban visszakaptam ezt a fura apa-lánya kapcsolatot. Újra éreztem a gyűlölet és szeretet keveredését, amit annyira szerettem az első részben.Ő talán még szörnyűbb büntetést kapott, mint Locke, ha az Ő oldaláról nézzük, de valójában szerintem boldog lehet.

Borító: Mielőtt elolvastam a könyvet úgy gondoltam gyönyörű a borító, mint az összes többi a sorozatból, de semmi különös. Viszont mikor már olvasott szemekkel néztem a borítóra, rá kellett jöjjek, mennyire jól leírja a történéseket. Nagyon jól visszaadja a könyv leglényegesebb pontjait. 

 

Összességében kicsit csalódott vagyok, de minden ellenére nagyon élveztem a könyvet és viszonylag gyorsan le is daráltam. Nem gondolom, hogy méltó befejezése a sorozatnak, de utálni semmiképpen sem tudom. A sok negatív kritika ellenére tetszett a könyv. Nem volt szívem jobban lepontozni. Nagyon szívesen olvasnék még tündérföldéről, és remélem fogok is valamilyen nyakatekert módon. 

5/4⭐