Yoko Tawada - Egy ​jegesmedve emlékiratai

 

Három jegesmedve parádés életét olykor szomorúan, olykor viccesen bemutatja Yoko Tawada. Ha ki akarsz lépni a megszokott mindennapokból tökéletes olvasmány.

• Kiadó: Jelenkor Kiadó
• Eredeti megjelenés: 2014
• Magyar megjelenés: 2020
• Oldalak száma: 298 oldal

 

„Egy író, egy cirkuszművész és egy környezetvédelmi aktivista. Nagyanya, anya, fiú. Jegesmedvék, akik az emberi társadalomban élnek, a cirkusz és az irodalmi világ rajongott csillagai. A nagyanya konferenciákon a kerékpározás nemzetgazdasági jelentőségéről értekezik, közben pedig a memoárját írja. A könyv bestseller lesz a Szovjetunióban, ám ő mégis disszidál. Lánya, Tosca (aki már Kanadában látta meg a napvilágot) az NDK-ba költözik, és ott egy cirkuszhoz szegődik. Amikor fia születik, anyai érzéseinél fontosabbak művészi ambíciói, így a kis Knutot többé-kevésbé boldog körülmények között a Berlini Állatkertben egy gondozó, Mathias neveli fel.
Az olvasó a három jegesmedve nézőpontjából pillanthat rá a 20. század második felének történelmére, egy idegen kultúrában való boldogulás egyszerre szívszorító és komikus helyzeteire. A japán és német nyelven is író Yoko Tawada az állatmesék nagy hagyományokkal rendelkező, antik műfaját újraértelmezve álomszerűen groteszk szatírát alkotott.”

 

Amikor először elolvastam a hosszabb fülszöveget, egyszerűen nem tudtam mire számíthatok. Alapvetően szeretek kilépni a komfortzónámból és új stílusokkal, műfajokkal megismerkedni. Nos ez a könyv is egy jó messzi kilépés volt, de egyáltalán nem bántam meg.

A regény három részre oszlik. Az első részben a nagymamát ismerhetjük meg, aki vodkát vedel, panelban lakik és úgy dönt megírja a memoárját az utókor számára. Olyan jól ír, hogy ezt egy Sea Lion (!) nevezetű ember (vagyis inkább egy oroszlánfóka) kiadja és ezzel nagy hírnévre tesz szert. Akkorára, hogy Kelet-Németországba kényszerül disszidálni, majd onnan Kanadába. E/1 személyben olvashatjuk az élettörténetét. 

 

Nem lehetek valóban beteg. Korábban azt mondták, hogy a betegség az irodisták színjátéka, akik csak hétfőnként színészkedhetnek, ha nincs kedvük dolgozni menni.

A második részben Tosca történetét olvashatjuk, de a itt nem a medve az elbeszélő, hanem a női partnere. Az Ő életét olvashatjuk, amelyben megjelenik Tosca is. Ők ketten egy furcsa párost alkotnak. A vége fele már majdhogynem azonosul az identitásuk.

 

A harmadik részben Knutot, Tosca fiát követhetjük, aki E/3-ban beszél magáról, így úgy tűnhet mintha valaki elmesélne az életét, de az a valaki valójában maga Knut.  Matthias és Christian neveli fel őt. Anyjával és nagyanyjával ellentétben Ő nem cirkuszban, hanem egy állatkertben él és ott ad elő különféle mutatványokat. Ebben a részben nagyon tetszett, hogy más állatok is megszólaltak és megtudhattuk a gondolataikat. Úgy éreztem, hogy ebben a részben már inkább a család és családi kötelékek volt az a téma, amely vezette a cselekményt. 

 

Furcsa volt a könyvben, hogy ki számít állatnak? Ugyanis a jegesmedvék a társadalomban élnek, plussz van utalás más állatok elhelyezkedésére is a társadalomban. Egyes cirkuszi medvék sztrájkolnak, majd csoportot alakítanak a jogaikért. Az emberek és állatok képesek kommunikálni egymással, de nem mindenki. Nem teljesen értettem ezeket a dolgokat. Jogaik nem voltak. Nem mindig értettem ezek a dolgok mitől függenek. Az állatok állatnak tekintették magukat vagy embernek? És az emberek hogyan tekintettek rájuk? Némelyikre emberként, másokra állatként? 

 

 -Találtam egy bőrdzsekit az utcán, rám kicsi. Felpróbálod?
Wolfgang először közönyös pillantást vetett a dzsekire, aztán megkövült az arca.
-Honnan van? Nem látod a horogkeresztet?
Valóban volt valamiféle kereszt a dzsekire festve. Megijedtem, reméltem, hogy nem a vöröskereszt munkatársait vertem véresre. Próbáltam valamit felhozni mentségemre.

 

Arra ösztönzött a könyv, hogy empatikus legyek a jegesmedvékkel szemben. Megismertem őket kicsinek, bolyhosnak, cukinak, majd felnőttek és továbbra is cukinak tartottam őket. És annyira sajnálom, hogy ezeket a csodálatos állatokat vadásszák és hogy kiszorítjuk őket az életterükből a felmelegedés miatt. 

 

Azon is elgondolkoztam (főleg az első rész után), hogy meddig fogják még az emberek (és állatok) tűrni, hogy kizsákmányolják az állatokat a cirkuszokban? Az első részben konkrétan leírták, hogyan kínozta a „szelídítő” a nagymama medvét, hogy az kétlábon álljon. Miért kell így bánni az állatokkal? Sajnos a felelősek ezekért is mi, emberek vagyunk. Ha nem lenne rá igény, nem lennének cirkuszok sem.

 

Nem sokra tartottam azt, amit bátorságnak neveznek. Egyszerűen elmenekültem, ha egy állat utált. Ugyanakkor egyértelműen érezni lehetett, ha egy állat szeret. Az emlősöket könnyű volt megérteni. Se nem sminkelték magukat, se nem színészkedtek. A rovaroktól féltem, mert nem éreztem a szívüket.

 

További érdekesség:

Knut, a jegesmedve valóban létezett. 2006-ban született a Berlini Állatkertben, és a szülei valóban egy Tosca és Lars nevű jegesmedve pár volt. További információ: Wikipédia

 

5/4⭐

 

>>MEGRENDELEM<<