Rosaria Munda - A ​tűz szülötte (A tűz szülötte 1.)




Amint elolvastam a könyv fülszövegét, egyből felkeltette az érdeklődésem hiszen könyörgöm… SÁRKÁNYOK. Annyira hiányoznak a magyar könyves piacról a jó sárkányos regények, hogy az hihetetlen. Így több sem kellett, ide vele, mert sárkányokról és sárkánylovasokról akarok olvasni. Bár az írónő számomra eddig ismeretlen volt, a mű után tuti felkerült a radaromra, mert egy remek regényt hozott össze, erős politikai háttérrel, érdekes karakterekkel, SÁRKÁNYOKKAL (:D) és minden mással, ami egy ütős fantasyhez kellhet.

Mert a közelgő háború fogja megtanítani nekik azt, amit mi nem tudunk.

Néhány szó röviden a cselekményről: Megismerhetjük Annie-t és Lee-t, akik mindketten árvaházban nevelkedtek és ott kötöttek jó barátságot kisgyermekként. Egy forradalom miatt kerültek oda, mivel elveszítették a családjukat. A forradalom megdöntötte az akkori sárkányurak hatalmát és lehetőséget adott a szegényebb rétegnek is, hogy sárkánylovassá váljanak, amennyiben kiválóan teljesítik a vizsgáikat. Ebben az új világrendben nem a származás dönti el, hogy milyen társadalmi osztályba tartozik az ember, hanem egyfajta kasztrendszer működik (vas,bronz,ezüst,arany), mely az iskolai teljesítmény alapján döntetik el. Így a szegény, de kiemelkedő embereknek is van esélye magasabb kasztba tartozni, noha a családja szegény. Szóval Lee és Annie is tökéletesen teljesítenek az iskolában így az arany rendhez tartozhatnak és sárkánylovasokká is válnak. Viszont felbukkanak a forradalom túlélői, akik teljesen felforgatják Lee és Annie megszokott életét.

A regény egy viadallal kezdődik, ahol a fiatal sárkánylovasok megküzdenek az éllovas (lényegében vezető) címért. Nagyon tetszett a regényben a sárkányok ábrázolása és a fiatal egyedeknél a tűzokádás hiánya. A sárkány kiválasztja a lovasát és onnantól egy nagyon erős kötődés alakul ki közöttük, érzik egymás érzéseit, gondolatokat tudnak küldeni egymásnak (pl. ha hívni kell a sárkányt). A fiatal sárkányok kezdetben nem tudnak tüzet okádni, csak ha elérnek egy bizonyos érettségi fokot, s ez a női sárkányoknak első alkalommal fájdalommal is járhat. Szóval összességében a lény anatómiája és lovasa közötti kapocs nagyon szépen kidolgozott volt, öröm volt olvasni, de ebben a részben még nem kapunk (számomra) elég sárkány mennyiséget.

Tudod Annie, ők csak azt látják, hogy térdelünk, ők csak azt látják, hogy lehajtjuk előttük a fejünket, és azt hiszik, hogy megadtuk magunkat. Eszükbe sem jut, hogy térdelve ugyanúgy lehet gondolkodni, mint állva.

A másik nagy erőssége a könyvnek a politikai háttér. Bár a világépítést kicsit hiányosnak érzem, mert nem sok mindent tudunk meg a külvilágról. 1-2 másik országot említenek csak, és a politika nagyon erősen jelen van a mindennapi életben. YA fantasy könyv létére elég erősen épít az eszmékre és politikai intrikákra. Az egyetlen furcsaság számomra az volt, hogy szereplőink 16 évesek. 7 éve oktatják őket és mégis bevonják a fiatalokat a döntéshozatalba. Nekem ez annyira nem volt reális, jobban működött volna legalább 20+ os szereplőkkel, de ha eltekintünk a szereplők korától, akkor a problémám is gyorsan megszűnik. Erős párhuzamokat vélek felfedezni az új kormányzás és a diktatúra intézménye között. Bár jobb életet ígérnek, ahogy haladunk a történetben egyre furcsább dolgok történnek. Szép lassan beindul a cenzúra gépezete, az aranyrenddel való kivételezés és hasonlók. Lehet, hogy az új kormányzás egy fokkal sem jobb, mint a régi csak más?


A karakterek tekintetében is jeleskedik a könyv. Annie hatalmas fejlődésen megy keresztül, a csendes, visszahúzódó lányból igazi amazon válik, aki nem fél megszólalni és kockáztatni, ha arra van szükség. Lee karakterét viszont képtelen voltam hova rakni, a döntéseit és cselekedeteit nem tudtam előre megjósolni így magát a cselekményt sem. Végül teljesen más irányba fordult a cselekmény, mint számítottam rá, de úgy érzem Lee tartogat még ezt-azt a tarsolyában, amivel meglephet mindenkit. Viszont rengeteg a belső monológ és az érzelmi folyamatokat taglaló rész, amit tudom, hogy sokan nem annyira preferálnak, így gondoltam érdemes egy mondatot szentelni neki. A mellékszereplők is üdítően változatosak és érdekesek voltak. Tetszett, hogy volt aki megkérdőjelezte Lee és Annie döntéseit, nem csak vakon követte őket mindenki és egy kis zürt is sikerült keverni olykor. Bár a romantika cimke is szerepel a tag-ek között, egyáltalán nem tocsog a nyálban és érzelmekben. Sőt, a szerelem nagyon slow burn, mindketten teljesen elnyomják az egymás iránti érzéseiket, hiszen felesküdtek az országra és egy lovasnak nem lehet családja. Viszont mindenki érzi, hogy azért nem közömbösek egymásnak, így én azért drukkolok nekik.

Furcsa, hogy az ember képes elverekedni magát egy ajtóhoz, még be is lép rajta, és egyszer sem gondol bele, hogy mi vár rá a túloldalon.

Összességében nagyon tetszett a regény, erős sorozatkezdés volt, kíváncsian várom a trilógia folytatását és a szereplők sorsát. Bár sokszor úgy érezni, hogy nem sok minden történik, ne felejtsük el, hogy az érzelmi folyamatok és a szereplők közti dinamika is ugyanolyan fontos tud lenni egy történetben, mint a cselekmény maga. A mű erős karakterek, politika és sárkányok tekintetében. Bár kicsit hosszúra nyúlik a történet a maga 448 oldalával elég könnyen és gyorsan olvasható, főleg ha mást is úgy elkap a lendület, mint ahogy engem elkapott. Csak ültem és olvastam, majd azt vettem észre, hogy már a felén is túlvagyok. Erős kezdés után még erősebb folytatásra számítok, így remélem a kiadó folytatja majd a sorozatot. <3

⭐⭐⭐⭐⭐










You Might Also Like

0 comments