Szántó Dániel - Dorian: ​Tündekard (A kiválasztottak krónikája 1.)




Szántó Dániel munkássága nem ismeretlen számomra, ugyanis már olvastam tőle korábban 2 krimit is, viszont most teljesen új vizekre evezett és belevetette magát a high fantasy világába. Bár a korábbi regényei nagyon tetszettek, mégis volt bennem egyfajta félelem a műfaj iránt, mert ellentétben a krimivel, fantasyt rengeteget olvasok és ezért az elvárásaim is sokkal magasabbak. Amikor elolvastam a fülszöveget egyből megcsapott Tolkien hagyatéka, vonható egyfajta párhuzam a két mű között, (nagy hatalmú tárgy, ami kapzsivá tesz, tündék, segítő öreg varázsló, stb…) de kíváncsi voltam, hogy mindezek ellenére sikerül-e Daninak más irányba elvinnie a történetet és valami újat alkotni, vagy sem. Spoiler: számomra sikerült, de hogy miért is, azt lentebb olvashatjátok.
A lakott világ valamennyi fajára egy dolog az ősidők óta igaz: a hatalom iránti ösztönös, eredendő vágyakozás.
A könyv eleje egy nagyon erős történelem ismertetéssel indít, innen-onnan megtudjuk, hogy mi is a jelenlegi állapota a világnak, milyen nagy csaták voltak korábban, kik voltak a szövetségesek és hogy sikerült elűzni a gonoszt. Ez a rész számomra kicsit tömény volt, és hiányoltam, hogy induljunk már meg az utazásra (igen, szeretem az in medias res felcsapásokat :D ) Doriannal, de valójában elég fontos, hogy megismerjük a múltat és hogy ki ellen is fogunk küzdeni a sorozat folyamán. Megismerhetjük a főszereplőt is, a kissé esetlen tünde Doriant, aki még nem is tudja mi vár rá, és Rowenát, a meseszép tünde lányt, aki Dorián szinte egyetlen barátja.

Ahogy korábban említettem vannak párhuzamok az regény és a Gyűrűk ura között, viszont ennek ellenére szerintem sikerült egy egyedi világot felépítenie saját történelemmel, eseményekkel, lényekkel és varázstárgyakkal. A tünde, törp, ember triumvirátus mellett teljesen új, kreatív lények is helyet kaptak, amelyekkel egyre inkább távolodunk Tolkien munkásságától. A világépítés is nagyon király lett a törpök végtelen útvesztőivel, a különböző városokkal és helyszínekkel együtt. Az író nem hagyja, hogy elvesszünk a történetben és a különböző kalandok között, a könyv elején található egy térkép, ahol jelölve van merre járnak éppen hőseink. A leíró részek elég részletesek ahhoz, hogy könnyen elképzelhessük a tájat, de nem annyira tömény, hogy ez hosszú távon unalmassá váljon számunkra.
– Várd ki a végét, ifjú tünde – intette csendre Meryl –, ugyanis a rossznak van egy olyan eredendő tulajdonsága, amely képes a jó szándékot idővel homályba taszítani.
A történet maga izgalmas, Dorian és az összeverődött csapata sosem unatkozik, mindig belekeverednek egy kalandba, de hát unalmas is lenne a regény, ha 400 oldalon át csak A-ból B-be sétálnának mindenféle kalamajka nélkül. Az írásmód választékos, nem éreztem úgy hogy ugyanazokat a mondatokat olvasnám újra és újra (igen, volt már ilyen fantasyval dolgom), mint egy végtelen körforgás. Olykor a beszéd a középkor hangulatát idézte, de a nyelvezete egyáltalán nem nehéz, könnyen érthető. Az egyes varázslatok aktiválásához verseket kell szavalni, melyek szintén megtalálhatóak a regényben, és úgy érzem Daniban egy költő veszett el, mert rendesen jó, dallamos versek lettek, az első után alig vártam a következőt. Magáról a cselekményről nem szeretnék sokat elárulni, mert egy fantasyba szerintem úgy a legjobb belekezdeni, hogy nem tudni mi fog történni, de a végtelen kalandok garantáltak. Sokszor vesz meglepő fordulatot a történet és meglepő megoldásokat is kapunk, amire nem gondol elsőre az ember.
A nap fényének hiánya megmérgezi a testet, az elmét pedig megbomlasztja. A sötétben az ember eltéved, és soha nem talál vissza ahhoz, aki egykor volt.
Összességében ez egy szépen felépített, remek fantasy sorozat első része volt, tele kalanddal, kihívással és harccal. Nagyon várom a következő részt és, hogy milyen kalandokba keveredik a továbbiakban a csipet-csapat. Amint átjutunk a tömény történelmen már gyorsan és könnyen olvasható, a folyamatos izgalmak miatt sosem válik unalmassá és monotonná a történetet.

⭐⭐⭐⭐⭐

Amennyiben felkeltette az érdeklődésed a könyv, ezen a linken megvásárolhatod. 


Fülszöveg:

Három ​évtized telt el a nagy háború óta, amelyben a tündék, törpök és emberek hadának sikerült legyűrnie az Árnyak seregét. A szörnyű áron kivívott győzelem óta béke honol, ám Esuasneket, a tündevilág szívét veszély fenyegeti – mégpedig olyan irányból, amire senki sem gondolna. Dorian, a gyengesége miatt kiközösített ifjú tünde az Esuasnek közelében elterülő tiltott rengetegben tölti napjait, ahol egy nap különös pengedarabra lel. Meryl, az egész világot bejárt bölcs úgy véli, hogy Dorian az Árnyak kardjának egy részére bukkant, amelynek ereje semmihez sem fogható, és amelynek már hosszú ideje nyoma veszett. A kardnak kulcsszerepe volt az Árnyak feletti győzelemben, és most ismét létfontosságú lehet a gonosz gyülekező erői elleni harcban. A pengedarab ugyanis önálló akarattal bír, és valamiért az eddig egész életében lekicsinyelt Doriant szemelte ki céljai elérésére. Ő a kiválasztott, akinek egyesíteni kell a széttört kard részeit, ám az ifjúban egyre több kérdés merül benne az isteni eredetű varázstárgy valódi szándékaival kapcsolatban. Eközben az Árnyak szolgái folyamatosan a nyomában járnak, és egy szörnyűséges fekete sárkány és lovasa vadászik rá. Bízhat vajon a hosszú és veszélyekkel teli útja során mellé csapódó társaiban? És bízhat önmagában, miközben a hatalom kísértése állandóan a fülében duruzsol?









You Might Also Like

0 comments