Elle Cosimano - Finlay Donovan mindent visz (Finlay Donovan 2.)




Finlay Donovan már az első könyvben belopta magát a szívembe a hóbortos bérgyilkosságával, a folyton ragacsos gyerkőceivel és a szerethető bébiszitter- akarom mondani könyvelőjével, Veróval, aki mindig Finlay társa volt a bajban. Azért a szexi rendőrt és még szexibb ügyvédet sem felejtem el megemlíteni, akik segítségével az írónő egy kis szerelmi háromszöget és romantikát csempészett az egyébként humoros könyvbe. Én az első könyvet szívből imádtam és nem érdekelt, hogy az egész egy kicsit irreális, és pont mindig minden nyom előttük volt. Kicsit a véletlenekre épített, de szerintem a regény nem szándékozott egy halál komoly krimi lenni és nem is szabad úgy felfogni. Ezek után azt hittem, hogy még minimum egy évet kell várnom a következő részig, de nem. Az Agave kiadó még ugyanabban (!!!!) az évben elhozta a második rész, mint az elsőt az én legnagyobb örömömre.

Finlay Donovan története folytatódik! Ugye a korábbi résznek elég nyílt lett a vége, számíthattunk is a folytatásra és, hogy Finlay még több és még nagyobb bonyodalomba keveredik, mint eddig. A történet szerint valaki felad egy hirdetést egy anyuka fórumon Finlay exférjére. és bár a gyilkosság megoldaná a nő legtöbb problémáját, mégsem szeretné holtan látni a gyermekei apját így úgy dönt felgöngyölíti, hogy ki áll Elég volt személyazonossága mögött és ki az a Tiszta Munka, aki lényegében Finlay bérgyilkos konkurenciája a városban. Bevallom, féltem a regénytől és hogy képtelen lesz az első rész varázsát hozni, de a félelmek alaptalanok voltak. A második rész pont úgy elvarázsolt, mint az első. Ugyanolyan szórakoztatónak találtam, mint a korábbi részt, Finlaynek és Veronak sikerült még jobban a szívembe zárják magukat, hiszen annyi mindenen mentek keresztül együtt egy rövid idő alatt, de végig kitartottak egymás mellett. Igazi girl power.


Cosimano továbbra is fenntartja a komikus humorát és a rengeteg abszurditást, amit már az első részben is sikerült megcsillogtatnia. A humor mellett ebben a regényben is számos akciójelenetnek, nyomozásnak és romantikának lehetünk szemtanúi. Kapunk néhány új mellékszereplőt, de visszatérnek karakterek az első részből is. Az egyetlen dolog a kötetben, amit egyszerűen képtelen vagyok átérezni, az az anyaság. A gyerekek bár cukik, szerencsére ebben a részben kevesebbet szerepelnek. :D Félreértés ne essék, semmi bajom velük, remek, hogy van egy ilyen anyai szál is a történetben, de az első részben nekem túl sok volt a folytonos gyerkőcökkel való foglalkozás. Ebben a kötetben már mérséklődik. A könyv vége nyilvánvalóan nyitott, hiszen nem mindenkinek a személyazonosságára derül fény a regény folyamán és sok megválaszolatlan kérdést hagy az olvasóra, és az a bizonyos szerelmi szál sem bogozódott ki teljesen. Egyébként a legtöbb akciójelenet is a regény vége felé várható, szinte hallottam a fegyverropogást a könyvem lapjai között.


Összességében szerintem méltó folytatása a sorozatnak, de akinek az első rész kevésbé tetszett, annak szerintem ez sem fog sokkal jobban, hiszen a kulcsfigurák és a történet mozgatórugója ugyanaz. Aki pedig még nem olvasta a regényt, annak ide belinkelem az első részről készült értékelést [Értékelés]. Szerintem az őszi időre tökéletes bekuckózós könyv, képes elfeledtetni a mindennapok egyhangúságát és egy cseppnyi irrealitást csempészni az életbe. Alig várom, hogy érkezzen a sorozat harmadik része, remélem a kiadó azt is olyan gyorsan elhozza, mint a másodikat. <3

⭐⭐⭐⭐⭐

Amennyiben felkeltette az érdeklődésed a könyv, a kiadó oldaláról bármikor meg tudod rendelni. Megrendelem


Fülszöveg:
Finlay ​olykor legszívesebben holtan látná a volt férjét. De sosem gondolja komolyan.
Finlay Donovan a következő regényét írja nagy küzdelmesen, közben pedig igyekszik a felszínen maradni a két gyerekével egyedülálló anyukaként. A jó hír: továbbra is számíthat Veróra, aki egy személyben a bébiszittere és bizalmasa is, ráadásul a lánya frissen kimúlt aranyhalát leszámítva már jó ideje nem kellett megszabadulnia egyetlen hullától sem.
Ami már nem annyira jó hír: a volt férje, Steven valakinek csúnyán a tyúkszemére lépett, aki ezért szeretne végleg megszabadulni tőle. Bár Stevennek akad rossz tulajdonsága bőven, a gyerekeknek jó apukája, ezért Finlay nem hagyhatja, hogy baja essen. Ezzel azonban buzgó anyukáknak álcázott bérgyilkosok haragját vonja magára, és az orosz maffiával is kényelmetlenül közeli kapcsolatba kerül.
Ráadásul eközben Nick Anthony nyomozó is mindent megtesz, hogy újra Finlay életének része legyen. Aki bár zsarunak nagyon dögös, azonban Finlay néha kénytelen a törvény rosszabbik oldalára átkirándulni, ha nem szeretné, hogy a családja az aranyhaluk sorsára jusson.
Finlay feje felett összecsapnak a hullámok: a regényének leadási határideje vészesen közeleg, és közben az exét is életben kell tartania valahogyan.

You Might Also Like

0 comments