Az amerikai szobatárskísérlet Elena Armas második nagysikerű regénye, ami önállóan is megállja a helyet, ugyanakkor találkozhatunk a Spanyol szerelmi átverés már jól ismert szereplőivel, hiszen ezen regény főszereplői Lucas, Catalina unokatesója és legjobb barátnője, Rosie. A könyv megérkezésekor a kezdeti pillanatokban talán kissé megijedtem a nagy terjedelemtől, hiszen a 430 oldalnak határozottan soknak tűnt egy romcomhoz. Azonban, ahogy belekezdtem az olvasásba, gyorsan elrepült az idő, és a regény egyre inkább magával ragadott. A történet izgalmas fordulatai és a karakterek mélyebb érzéseinek fokozatos feltárása miatt az olvasás egyre izgalmasabb és érdekesebb lett.

Christina Lauren egy írópáros, akik valójában két barátnő, Christina Hobbs és Lauren Billings, akik együtt írnak romantikus regényeket. Az írónőknek számos sikeres könyve van, amelyeket a New York Times és a USA Today is bestsellernek nyilvánított. Néhány népszerű műve közé tartozik a Beautiful Bastard sorozat, a Dating You/Hating You, a Love and Other Words, és a Roomies. De most nem ezekről a könyvekről szeretnék írni, hanem a legújabb magyarul megjelent regényükről, ami a Kalandtúra Wilder-módra nevet viseli.

Sarah Adams a "Csalóka szerelem" című regényével lopta be magát a szívembe, ami bár a friends-to-lovers trope-ot követte. Azonban a legújabb magyarul megjelent regénye, a "Ha Rómában jársz" még inkább magával ragadott, hiszen egy grumpy X sunshine történetnek ad otthont. Ez az írói fogás egy olyan karaktereket felvonultató műfaj, amelyben egy nyűgös, mogorva alakkal találkozunk, akit egy vidám, pozitív személyiségű társuk próbál kizökkenteni a negatív spirálból. Az effajta történetek mindig is nagyon tetszettek nekem, így szinte azonnal a szívembe zártam ezt a csodálatos alkotást.

Jane Austen Emma című regénye egy igazi klasszikus, amely nem csak a XIX. században, hanem azóta is nagy hatással van az irodalomra és a kultúrára. Az Emma egy olyan mű, amely tele van értékekkel és leckékkel, amelyek ma is relevánsak és inspirálóak lehetnek mindenki számára. Bevallom, számomra nem volt ismeretlen a regény, de erre csak a könyv negyedénél jöttem rá. Valamiért teljesen elfelejtette, hogy én már olvastam korábban (valószínűleg gimiben), de ahogy haladtam a történettel úgy jöttek elő az emlékek is.

Mostanában elég sok történelmi könyvet olvastam és rá kellett jönnöm, hogy a világ kisebb-nagyobb eseményeiről igen hiányos a tudásom, ami kb. jelen esetben a semmit jelenti. A figyelmem a regény iránt az keltette fel, hogy a francia forradalom bukása után játszódik, de kevésbé volt kifejtve, hogy az hogyan történt. Lényegében egy Nyomorultak (nem olvastam, MÉG) retellinget kapunk, de az események közé ügyesen be van szőve az törvényen kívüli alvilági céhek élete is, ami egy újfajta megközelítést adott nekünk. 

Alapvetően a horror és weird irodalom távol áll tőlem, de már régóta szerettem volna Veres Attilától olvasni valamit, és ebben a kötetben megtalálható egy novellája, így gondoltam tökéletes választás lesz. Segít majd jobban megismerni a munkásságát és hogy érdemes-e beszereznem a többi művét. (Spoiler: igen.) Meg amúgy is mindig örömmel nyitok a számomra idegen zsánerek felé, hiszen mindenhol lehet kincseket találni. A koncepció már önmagában is nagyon tetszett: a világ különböző pontjairól gyűjtenek horror sztorikat egy kötetbe. Viszont így, hogy van benne magyar vonatkozás még szuperebb az egész, ilyenkor mindig elönti a szívem a büszkeség.

Bár viszonylag ritkán olvasok ismeretterjesztő irodalmat (értsd: soha) Frank Schätzing könyvének hangzatos címe és gyönyörű zöld borítója felkeltette a figyelmem. Elég sokszor hallani különböző médiákban arról, hogy mennyire rossz helyzetben van a bolygónk és klímája, az ózonréteg és a sarkkörök jégtakarója. Elég, ha csak a saját bőrünkön észrevehető változásokra gondolunk, pl. egyre melegebb nyarak, havazás nélküli telek, kiszámíthatatlan hőmérséklet ingadozások, eltűnő Velence és még sorolhatnám. Mégis úgy érzem, hogy az emberek (köztük én is) nem veszik ezt eléggé komolyan, hiába érezzük a bizonyítékokat nap mint nap a saját bőrünkön is. És, hogy miért nem? Erre lényegében egy szóval is lehet válaszolni: Profit. Mindenki a pénz hajkurássza, hiába van már annyi, hogy az unokájának unokája is kényelmesen megélne belőle, de a több mindig jobb. Ebben a könyvben az író tényekre támaszkodva érteti meg és mutatja be nekünk, hogy mi fog történni, ha ilyen ütemben pazaroljuk tovább a bolygónk erőforrásait.

Számomra Sarah J. Maas az az író, akinek mindig el fogom olvasni a könyveit, mert az Üvegtrón sorozatával évekkel ezelőtt levett a lábamról és azóta bizalmat szavazok minden regényének, pedig sokszor nem kellene. Ha régebb óta követitek a blogom, akkor tudhatjátok, hogy az újabb könyveit (pl. Ezüst lángok udvara vagy Crescent City- A föld és vér háza) nem igazán sikerült megkedvelnem. De ennek ellenére adtam egy esélyt a folytatásnak, mert az egész multiverzum dolog nagyon érdekfeszítő és kíváncsi vagyok, hogy végül mit fog kisütni az írónő ebből hatalmas katyvaszból. Ugyanis én már elvesztettem a fonalat az egyes könyvekben található utalások között és a reddit bugyrait bújom újabb és újabb információkért. De ezt majd kifejtem egy későbbi posztban, most jöjjön az Ég és lélegzet házának spoilermentes értékelője.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar lecsúszik ez a regény. Egyik este csak beleolvastam, hogy majd másnap folytatom… erre eltűnt 100 oldal. Másnap pedig 200..upsz. Szóval remélem ennyiből érthető, hogy mennyire beszippantott. Viszonylag ritkán olvasok skandináv krimiket, de mindig el kell kezdeni valahol. Azt előljáróban elárulhatom, hogy a regény után valószínűleg többet fogok a krimik felé nézelődni, mert nagyon élveztem ezt a könyvet és a történet is magával ragadott. 

Az Aranyhaj és a nagy gubanc az egyik kedvenc disney mesém (fun fact: a kis hableány a legeslegkedvencebb mesém), így nem is volt kérdés, hogy elolvasom a könyvet, mert a retellingek mindig egy új ízt adnak a már jól ismert történetnek. Viszont mindig bennem van a félelem, hogy vagy nagyon ugyanolyan lesz, mint az eredeti, vagy pedig túlságosan más és rá sem ismerni a történetre. Korábban még csak két könyvet olvastam a twisted tale sorozatból (Ez hát a szerelem: nagyon tetszett, Tükröm, tükröm: kevésbé tetszett), így kicsit nehéz volt előre belőni, hogy milyen sorsra ítélem a regényt. 

A fülszöveg elolvasása után nekiálltam a regénynek és egy cuki rom-comra várvam,ahol a nők majd összefognak és kiadják az útját a több lóra játszó pasinak. Gondoltam egy jó kis “velünk nem szórakozol” regény lesz, ahol a lányok majd barátnők lesznek és közben rendbe jön az életük a férfitól elszenvedett trauma után. Ó hogy én mekkorát tévedtem. Korábban még nem olvastam az írónőtől, pedig az Ágybérlő és az Otthon csere is érdekelt, de valahogy mindig elfeledkeztem róla, így amikor megláttam, hogy jön új könyve egyből lecsaptam rá. Tartsatok velem ebben a spoiler mentes értékelésben.

Hűha, bevallom nehéz lesz erről a regényről írnom spoilermentesen, mert wow. Kicsit még össze kell szednem magam utána, mert nem tudom mi volt ez az egész. Volt itt minden, pedofilia (nem túl részletesen), sorozatgyilkos, furcsa pszichiáter, alkoholizmus, bántalmazás (szintén nem túl részletesen), így még kicsit kótyagos vagyok a regény után és nem tudom eldönteni, hogy hihetetlenül tetszett vagy csak én sem vagyok teljesen komplett. Mert mindent összevetve én le sem tudtam tenni a könyvet. Biztos vagyok benne, hogy sokaknál ki fogja verni a biztosítékot, így előre figyelmeztetek mindenkit, hogy nem egy leányregény és meg kell acéloznia magát annak, aki szeretné elolvasni.

Csak annyit mondok: Whaaaaaaat. Az írónőtől korábban már olvastam a Ne higgy a szemének című könyvet, és elég nagy hatással volt rám a végén a csattanó, így nem is volt kérdés, hogy máskor is fogok tőle olvasni. Szeretem, ha egy regény képes arra, hogy igazi katarzist építsen fel szépen lassan. Az inszomnia is hasonlóképp ütött, annyi különbséggel, hogy míg a korábban említett könyvet néhol kicsit untam, ez teljesen elvarázsolt és megrémisztett már az első pillanattól kezdve.

Kicsit döcögősen indult a kapcsolatom a regénnyel, mert az elején nagyon elkapott, majd kicsit leeresztett a végére pedig megint ellopta a szívem. Bár tudtam, hogy ez nem egy rom-com lesz, valamiért mégis arra számítottam, ne is kérdezzétek… Viszont egy sokkal komolyabb hangvételű regényt olvashattam, ami rengeteg dolgot zúdított egy rövidebb regénybe, mégsem éreztem úgy, hogy sok lett volna.

Jay Kristoff és Amie Kaufman neve nem volt számomra ismeretlen. Bár korábban csak Amie-től olvastam (Lehullott csillagok), Jay Kristoff munkásságát egy ideje nyomon követem a külföldi bookstán. Nagyon örülök neki, hogy a Könyvmolyképzőnél az Auróra-ciklus mellett radar alatt van a Vámpírbirodalom is. Biztos vagyok benne, hogy el fogom olvasni az írótól, mert Aurora felemelkedésével engem egy életre megvettek maguknak mindketten. Na de vágjunk is bele az értékelésbe, mert oldalakat tudnék szentelni annak, hogy mit miért akarok elolvasni a Könyvmolyképzőtől.

Nagyon szeretem a borzongós, feszültséggel teli boszorkányos történeteket és bár szkeptikus voltam a regénnyel kezdetben, a végére nagyon megszerettem. Hazudnék, ha azt mondanám nem a gyönyörű borító keltette fel az érdeklődésem, de a belbecs is igazán magával ragadó. Tele volt önmarcangolással, szenvedéssel, boszorkányperekkel, modern kori kizsákmányolással és egy cseppnyi romantika fűszerezte mindezt.

Korábban még nem hallottam Angela Petch nevét, amit jelenleg hatalmas veszteségként élek meg, ugyanis egy remek írónőről van szó!!! Hogy lehetséges, hogy még nem találkoztam vele, mikor élek-halok a történelmi regényekért, főleg azokért, amik valamilyen módon érintik az egyik viláháborút. Teljesen váratlanul ért, hogy (ezzel együtt) már 5 regénye is megjelent magyarul. Mind Itália egyes részeire kalauzol el minket, de főleg a toszkán régióba, ahol sajnos személy szerint még nem jártam, de a regény után muszáj leszek ellátogatni Barira.

Nem ez az első könyvem az írónőtől, a Kegyelem szigetei is nagyon tetszett tőle. Mivel sokszor fél vesém eladnám egy jó történelmi fikcióért nem is volt kérdés, hogy elolvasom a művet. Olvasás előtt nem igazán néztem utána, csak a fülszövegét olvastam el, mert egy történelmi regénybe szeretek úgy beleugrani, hogy minél kevesebb mindent tudok róla. És itt jön a csavar, mert a fülszöveg egy romantikus történetre utal, és bár található benne néhány romantikus elem, szerintem nem azon van a hangsúly. Sokkal inkább foglalkozik Lily gyermek éveivel, majd a későbbiekben a lélektanával és a gyötrő bűntudattal, amivel kénytelen együtt élni, mint magával a szerelemmel.

M.L Rio könyvét hihetetlenül vártam. A tiktokomat tavaly ellepték a könyvből vett idézetek és aestheticek, így mikor láttam, hogy érkezik… ráadásul nem is egy, hanem két gyönyörű kiadásban is megvett magának a könyv. Majd megérkezett hozzám, de nem kezdtem neki, csak csodáltam, hogy milyen szép. Hatalmas elvárásokkal kezdtem neki, szinte biztos voltam benne, hogy imádni fogom. A Könyvmolyképző kiadó gondozásában megjelent női pszicho-thrillereket szoktam szeretni, így szinte minden klappolt. Kivétel, hogy végül nem nyerte el a tetszésem a regény. Az, hogy miért is nem imádtam, mint mindenki más, az lentebb kiderül. De előbb röviden a történetről.

Annyira nagyon vártam ezt a könyvet. A másik Hazelwood regényt 1 nap alatt ledaráltam, mondanom sem kell, hogy ez itt sem volt másképp. Késő estig fent maradtam, hogy befejezzem, de mindenképp megérte. Viszont kicsit nehéz dolgom van, ha írni kell róla mert számomra megterhelő olyan regényről írni, ami nagyon tetszett, de semmi fantasy elem nincs benne, vagy olyan elem, amire külön ki lehet térni, pl. világépítés, fajok stb. Na de ezt ugorjuk is át, mert senki nem kíváncsi az egyéni problémáimra.

Srácok, készüljetek fel, hogy az értékelés egy elvadult csapongás lesz arról, hogy én mennyire szeretem ezt a sorozatot, az írónőt és Casteelt. Mert ez az igazság. Amióta olvastam az első rész, konkrétan függője lettem a történetnek és nagyon örülnék neki, ha a kiadó egy kicsit belehúzna a folytatások kiadásába, mert így a könyv után nem tudok másra gondolni, csak a folytatásra (no offense).

Colleen Hoover számomra az az író, akinek minden könyvét szeretném egyszer elolvasni. Annyira már nem is állok távol a dologtól, mert már csak a Hopeless sorozat hiányzik, de ahogy az újabb könyvei kerülnek a kezembe egyre inkább úgy érzem, hogy CoHo kezdi elveszíteni a varázsát. Mintha csak tömeggyártásba fogott volna. Ez engem eléggé elszomorít, de ettől függetlenül kitatok még mellette és így kaparintottam meg a Layla című könyvet. Nagyon izgatott voltam, mert a Verity cselekmény és hangulata egyaránt megfogott, így valami ehhez hasonlóra vágytam. Megválaszolatlan kérdésekre, feszültségre, reménytelenségre és egy cseppnyi romantikára. Ennek ellenére kaptam egy érdekesnek induló történetet és egy hegynyi romantikát. De vágjunk is bele az értékelésbe.

Kicsit vegyesek az érzelmeim a könyvvel kapcsolatban, mert egyfelől voltak aspektusai a műnek, amik nagyon tetszettek, de mégis akarva-akaratlan folyamatosan összehasonlítom az író másik regényével és nem sok különbséget találtam. A maga módján mindkét könyv nagyon jó volt, de nekem a mindketten meghalnak a végén című regény nagyobbat ütött, ami talán az újdonság varázsának is köszönhető. Valószínűnek tartom, ha ezt olvasom hamarabb, akkor ez tetszett volna jobban, de vágjunk is bele az értékelésbe.

A mély dala egy nagyon különleges ya fantasy, abból a szempontból, hogy egy (számomra) teljesen új mitológiával ismerkedhettem meg általa. A nyugat afrikai kultúrába és vallási világba nyerhetünk betekintést, számos új lénnyel találkozhatunk, ha megunnánk a szokásos sellőket és tündéreket. Olvasás közben sokszor használtam a googlet, hogy pontos képek kapjak a lényekről, istenekről és ezt ajánlom másoknak is, mert sokat hozzáadott az élményhez. A könyv mellett szól továbbá a borítója! Annyira szép, hogy ha nem érdekelt volna a könyv, akkor is beszereztem volna, hogy a polcomon tudhassam. Pedig nem vagyok nagy rajongója annak, ha arcok is vannak egy borítón. Na de vágjunk is bele az értékelésbe.

Ez a könyv valami fenomenális volt. Nem is olyan régen láttam a Netflixen a Boo, Bitch (magyarul: a frászt hozod rám) című sorozatot és haláli (haha) volt, ajánlom mindenkinek. Amikor elolvastam a Halhatatlan csajok klubja fülszövegét ugyanazt a szarkasztikus és szellemes atmoszférát árasztotta, mint a sorozat, így nem is volt kérdés, hogy adok egy esélyt neki és elolvasom a regényt. Ezt a döntést azóta sem bántam meg, ugyanis kb, egy délután alatt ledaráltam az egész könyvet, annyira lebilincselő volt. Nem azt mondom, hogy tökéletes, mert voltak benne hibák és a plot is könnyen kitalálható, de szerintem az írónőnek nem is a kitalálhatatlan cselekmény volt a célja, sokkal inkább a szórakoztatás.